Hivatalosan is akkreditált a békési sportiskola!


Idén szeptemberben sikerrel akkreditálta sportiskoláját a Békési Kistérségi Általános Iskola, mellyel megkapta a hivatalos regisztrációt a képzésre. A kezdeményezés iránt folyamatosan jelentős az érdeklődés, idén már túljelentkezés volt a sportosztályokba.

Békésen mindig is kiemelt hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gyerekkel megszerettessék a mozgást, illetve egészséges életmódra neveljék őket. Békési Kistérségi Iskola vezetősége két évvel ezelőtt vetette fel ötletként a sportiskola gondolatát. A kezdeményezés legfőbb célja, hogy a helyi sportklubok számára biztosítsák utánpótlás nevelést és a gyerekeket sportra, mozgásra ösztönözzék. A szakembereknek első lépésként fel kellett térképezniük, hogy az újonnan felvetődött oktatási koncepciót hogy tudják városi szinten alkalmazni. Ennek érdekében több sportiskolát is megtekintettek az országban, így például konzultáltak a Szolnokon eredményesen működő intézmény vezetőivel, akik megosztották pedagógusainkkal tapasztalataikat.

A konkrétumok nem várattak sokáig magukra: a 2010/2011-es tanévben már első és ötödik osztályban elindították az első sportiskolai képzést a békési iskolában. Ezzel egy időben az intézmény szerződést kötött az országos szakszövetségekkel és a helyi sportszervezetekkel, így biztosítva a partneri együttműködést a gyerekek képzése során. Mindez azt jelenti, hogy a mindennapos testnevelés óra keretében a testnevelési szakember az érintett sportág specifikus oktatását helyezi előtérbe. Az oktatással párhuzamosan elindult a Nemzeti Sport Intézetnél az iskola akkreditációja. Idén szeptemberben pedig sikeresen regisztráltatta magát az intézmény, így hivatalosan is felkerült az országos sportiskolák névsorába.

A sportiskola tulajdonképpen egy jól megtervezett tematika mentén halad és a helyi feltételekhez igazítva az országos sportiskolai kerettanterv alapján zajlik az oktatás – nyilatkozta Izsó Gábor polgármester, aki szívügyének tekinti a sport népszerűsítését a gyerekek körében. A kezdeményezés különlegessége, hogy már első évfolyamtól kötelező úszótanfolyamra járniuk a gyerekeknek, ötödikes évfolyamtól pedig kötelező valamilyen sportágat választaniuk és rendszeresen edzésre járniuk. Továbbá ez utóbbi korosztály heti öt testnevelés órája plusz egy úszó foglalkozással is kiegészül. A nebulók gerincét a Békési Férfi Kézilabda Club tanítványai adják, de sok más helyi klub utánpótláskorú tehetségei is beiratkoztak már. Jelenleg a következő sportágakban bontakozhatják ki tehetségüket: férfi kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, atlétika, kajak - kenu, aerobic és az úszás.

Izsó Gábor polgármester elmondása szerint jó a visszhangja a 2010-ben elindult sportiskolának. Már a kezdetektől nagy érdeklődés övezete és az első évtől ez a lelkesedés oly annyira fokozódott, hogy idén szeptemberben már túljelentkezés volt. Hangsúlyozta, hogy az összefogásra kiemelt figyelmet szentelnek. Az iskola, a sportszerveztek és a szülők sikeres együttműködése, és együtt gondolkodása jelenti az alapját az eredményes képzésnek. Nem csak az a cél, hogy élsportolókat neveljenek, hanem, hogy egészséges, a mindennapos sportolást kedvelő fiatalok kerüljenek ki az iskolapadból.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!