Szakmasztár lehet belőle


Dugmonits Sándor érettségijét követően döntött úgy, hogy családi indíttatásra is a bútorasztalos szakmát szeretné kitanulni. Tanulmányait ebben a tanévben fogja befejezni a Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény békési osztatási egységében.

A Tarhoson élő 22 éves Dugmonits Sándor édesapja ács-állványozó, így ő szinte beleszületett a fával való munkába, de csak a Mezőberényben, egy gimnáziumban tett érettségijét követően döntött végleg a bútorasztalos szakma elsajátításáról. Harmadik éve tanulja ennek elméletét, és nem győzi dicsérni az iskola Verseny utcai faipari tanműhelyének korszerű felszereltségét, modern gépparkját, amely a gyakorlati képzésnek az alapja. Sándor emellett két nyári szakmai gyakorlatát, és idén már évközi gyakorlatát is az egyik helyi vállalkozásnál, a Vektor Kft-nél tölti.Terve és vágya, hogy kitanulja szép szakmája minden csínja-bínját, mester legyen, talán egyszer önálló vállalkozást indítson, ahol egyedi bútorokat készíthessen, minden kreatív elgondolását fába tudja ölteni, mások örömére is.Az iskolában a jól felkészült szakoktatói gárda a bútorasztalos szakma valamennyi részterületére felkészíti őket, az anyagok előkészítésétől, a munkatervezéstől, faipari technológiáktól kezdve a gyártás-előkészítésig és összeszerelésig. A nemzetközi tapasztalatszerzést szolgálja az egyik drezdai iskolával való partneri kapcsolat, melynek eredményeként Sándor is részt vett már egy háromhetes németországi szakmai tanulmányúton.Idén a Szakmasztár versenyre készül a fiatal szakember, amelyre a bútorasztalos szakma legjobbjai kerülnek ki, előzetes megyei selejtezőket követően. Amennyiben ezen jó eredményt ér el, a szakmunkásvizsga bizonyos területi alól felmentést is nyerhet, túl a dicsőségen. Tanárai szerint Dugmonits Sándornak minden esélye megvan az iskola hírnevét is öregbítő eredményes szereplésre.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!