Lovasfesztiválon jártak a Tisza Kálmán EGYMI kis lovasai


Egyéni eredmények: Két darab első helyezést, két darab második helyezést és két darab harmadik helyezést értek el.

2011. szeptember 25- én vasárnap ismét lovas verseny volt a Remonda Szabadidős, Lovas és Sportegyesület keretei között, mely a Csiernyik Lovas Tanyán került megrendezésre.

Reggel 10 órától késő délutánig rengeteg program, ingyenes arcfestés, kreatív asztal (festés, hajtogatás), foci, tombola és egy finom ebéd várta az odalátogatókat. Ezen a versenyen is megrendezték, a sérült gyermekek terápiás versenyét, ahol ismét bizonyíthattak iskolánk, a Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény Gyógypedagógiai Egységének kis lovasai is, melyen nagyon szépen teljesítettek és sikeres eredményekkel zártak.

A veresenyen nagy volt a tét, hiszen a csapatok a csapat kupáért is küzdhettek. A versenyzőket korosztályonként gyönyörű érmekkel, valamint ajándékkal jutalmazták szereplésükért. A versenyről minden lovasunk éremmel térhetett haza és még a csapat kupát is sikerült megszerezniük.

Felkészítőjük: Prorok Zsolt lovas oktató tanár

Versenyzők:

  • Pusztai Zoltán I. helyezett
  • Pusztai Nikolett II. helyezett
  • Stummer Katalin II. helyezett
  • Hajdu Szilárd III. helyezett
  • Kovács Imre I. helyezett
  • Balogh Tamás III. helyezett

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!