Surman Box Club a Junior Országos Ökölvívó Bajnokságon!


Váradi Tamás 3., míg Szalontai Mihály 7. lett a Junior Ökölvívó OB-n

2011. 10. 13-16 között került megrendezésre a junior korú ökölvívók országos bajnoksága Kecskeméten, ahol 49 egyesület 136 versenyzője szállt ringbe a bajnoki cím megszerzésért.

A Surman Box Clubot 2 versenyző képviselte. Szalontai Mihály a 60kg-os kategóriában és Váradi Tamás a 75kg-os kategóriában.

Az első napon Szalontai Misi lépett szorítóba, mivel Tomi csak a legjobb 8 között húzott kesztyűt. Misi a 16 között a Hódmezővásárhelyi Kis Dáviddal mérkőzhetett meg a legjobb 8 közé kerülésért, amely mérkőzés roppant szoros volt, de végig érezhető volt Misi fölénye. Mind a két versenyző nagyon akarta a győzelmet, de a hódmezővásárhelyi fiú hamarabb elfáradt és a végén nem volt kérdéses, hogy kinek a kezét emelik a magasba. Másnap a budapesti Ring SC versenyzőjével, Cseh Sándorral küzdhetett meg versenyzőnk az éremért. Az előző nap izgalmain túltéve magát ezen a napon már érettebb és nyugodtabb ökölvívást mutatott be versenyzőnk. Végig igen nagy iramot diktáltak a versenyzők, de sajnos az első menetben és főként a másodikban a budapesti fiú jött ki jobban a közelharcokból. Ennek megfelelően sajnálatosan Misi pontozásos vereséggel búcsúzott a junior országos bajnokságtól és így a 7. helyet szerezte meg.

Másik versenyzőnk Váradi Tamás a 75kg-os súlycsoportban mérkőzött, ahol először a legjobb 8 között, az éremért vívott nagy csatát a budapesti Zuglói Box Klub versenyzőjével Szendrei Péterrel. Tomi nagyon szépen betartva a taktikai utasítást határozottan támadott végig és folyamatosan nyomás alatt tartotta ellenfelét. Ennek köszönhetően a 3. menetbe véget is ért a mérkőzés tamás győzelmével. A döntőbe jutásért a budapesti Központi Sport Iskola versenyzőjével, Csutak Dániellel találkozott, ahol igen szoros csatában maradt alul pontozással így szerezve meg az országos bajnoki 3. helyezést.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!