Katolikus pap prédikált a reformátusoknál


Az ökumenikus imahét csütörtöki estjén a református gyülekezeti ház adott otthont a megszokott rendezvénynek. Mint minden évben, a csütörtök este prédikátora Nagy József római katolikus plébános volt.

Nagy József elöljáróban elmondta, hogy a koreaiak politikai és vallási tekintetben egyaránt nagyon megosztottak. Ázsiában nagyon nehéz a keresztyénség helyzete, mert nem csupán az a baj, hogy Krisztus követ?i parányi kisebbséget alkotnak a másvallású közegben, hanem az is, hogy a helyiek gyakran a szemükre vetik: kétféleképpen beszéltek Istenr?l. Ezzel a plébános a katolikus-protestáns megosztottságra utalt. A tavalyi év a Biblia éve volt, és meleg szavakkal méltatta az ezzel kapcsolatos összefogást, amely városunkban a bibliai kiállítás és el?adássorozat kapcsán megvalósult. Magyarországon is évtizedek óta példátlan méret? összefogásnak lehettünk tanúi, emellett pedig megn?tt a Bibliát olvasók száma. A katolikus Jeromos Társulat ötször annyi Szentírást adott el, mint a korábbi években. Összefoglalóan „fantasztikus sikernek” nevezte a plébános a Biblia évét. Az est alapigéit felolvasva az Ézs 58,6-12 kapcsán elmondta: a babiloni fogság után fel lehetett építeni a romokat, és Isten pontosan ma is ezt akarja. De az új építmény már nem a régi, hanem teljesen új, akárcsak a megtért ember élete.

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!