Február 25. a kommunizmus áldozatainak emléknapja Magyarországon, amelyet a polgári kormány vezetett be. Gyilkosság és gyilkosság között nem tehet? különbség, és az Úr Jézus is arra tanít az evangéliumban, hogy már az is méltó a kárhozatra, aki er?szakot gondol ki a szívében embertársa ellen. Az emberiség történetében egyedülálló az a hatalmas szenvedés, amit a kommunizmusnak nevezett rendszer zúdított az emberiségre a 20.század során. Tulajdonképpen azt kell mondanunk, hogy annak a politikai gyakorlatnak, amely önmagát kommunizmusnak nevezte, vajmi kevés köze van Marx és Engels gondolataihoz, és maga a kommunizmus sosem valósult meg, legfeljebb annak több torz változata. Leginkább bolsevizmusokról beszélhetünk, amelyek más és más formát öltöttek a Szovjetunióban és Kubában, Vietnamban és Kambodzsában, Kínában és Albániában. Valamennyiük közös jellemz?je a diktatúra, az emberi jogok lábbal tiprása, a képmutatás, a gyilkosság, a vallásüldözés. A bolsevizmus kirekeszt?, ezért nem is lehet vele együttélni, ahogy a nácikkal sem, hiszen mindannyian a hatalmat akarják, amelynek birtokában leszámolnak a másként gondolkodókkal. Ezt látjuk ma is Kínában, Észak-Koreában, Kubában. Fel kell emelnünk szavunkat a hatalmas méret? népírtás és keresztyénüldözés ellen, amely jelenleg is folyik Korea északi felében. Err?l a januári imahéten is megemlékezett a világ keresztyénsége.
A bolsevizmusnak az elmúlt száz évben 100 millió áldozata volt, de olyan ez, mint egy hosszú láz: kigyógyul bel?le az ember. Összeomlott a Szovjetunió, és vele együtt a többi csatlós ország „szocialista” hatalmai. A volt elvtársak ma az egyes országokban nagyrészt meghatározói a politikai életnek. De ahogy Márai fogalmaz: „semmi sem veszélyesebb, mint egy bukott eszme védelmez?je, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt.”
Mi magyarok jól ismerjük a bolsevizmust. Ízelít?t kaptunk bel?le 1919-ben, de a Tanácsköztársaság hamar elbukott. A második világháborúban német oldalon álltunk, így a vereség után megszállás alá kerültünk – az ország tragédiája, hogy szovjet érdekszféra lettünk. A megszálló szovjet hadsereg szuronyainak árnyékában lassan elkezd?dött a kommunista hatalomátvétel. A magyar lakosság 1945-ben és 1947-ben nagy többséggel olyan pártokra szavazott, amelyek szemben álltak a diktatórikus törekvésekkel, de ennek ellenére 1948-ra teljessé vált a kommunista hatalomátvétel. 1990-ig (?) a hatalom a kezükben is maradt. Leszámoltak ellenfeleikkel, legyen a politikus vagy f?pap, parasztgazda vagy tanár, hivatalnok, vagy lelkész, kétkezi munkás. Ez lett a sorsa Kovács Béla meg nem alkuvó kisgazdapárti országgy?lési képvisel?nek, pártf?titkárnak, akit mentelmi joga birtokában hurcolt el a szovjet hadsereg lakása el?l 1947. február 25-én. ?t még ezrek és ezrek követték negyven éven keresztül.
A kommunista nem tud és nem is akar polgári demokráciában élni, mert amennyiben át tudja venni a hatalmat, rögtön egyeduralmat épít ki. Sajnos ennek a gyilkos eszmének ma is vannak hívei, és több országban ma is öl a vörös vírus. Emlékezzünk most azokra a tízmilliókra, akik ennek az eszmének estek áldozatul!
Békés városa 2009. február 25-én 17 órakor a Széchenyi téri 56-os emlékm?nél emlékezik az áldozatok millióira. Legyünk ott mi is!
Mucsi András tanár, presbiter