A feltámadás titkát emberileg nem lehet megfejteni


Április 12-én Katona Gyula hirdette a feltámadás evangéliumát a békési református templomban. Sokszor tervezünk, de aztán a dolgok más irányba haladnak, ahogy a húsvét hajnali jelenetben is gyökeresen új fordulatot vett Jézus n?i tanítványainak élete. Jézus feltámadt, és ezzel nekünk is örök életet szerzett.
Az igehirdetés alapigéje Lukács evangéliuma 24. fejezetének els? 12 verse volt. A páskaünnep utáni kora hajnalban kezd?dik a húsvéti történet. Az asszonyok még pénteken felkészültek a végtisztességre. Az els? gondolat: „Ki hengeríti el a nagy követ?” nem sejtették, hogy egy teljesen új helyzetbe kerülnek. Mi is tervezünk, és a dolgok sokszor másként alakulnak. A k? el van hengerítve a sírról, és a n?k tanácstalanná válnak. Ez a legszentebb evangélium: Jézus él! – mondta a református lelkész. A tiszta látásra az angyalok juttatják el az asszonyokat, akik azt kérdezik, hogy miért keresik a holtak között az él?t? A húsvéti evangéliumon keresztül azt üzeni Isten, hogy Jézus feltámadt, és ? a kezdete a mi feltámadásunknak is. Az életem kérdéseire sem a halott eszmék, elvek között kell választ keresni, hanem Isten kínálja a megoldást.
A történet megtanít bennünket arra is, hogy a sírt felkeres? asszonyoknak reggel még halott Krisztusuk van, este pedig már él?. ?k korábban csendben tették a dolgukat, mindenütt jelen voltak, de nem jutott nekik komolyabb szerep. Most mégis ?k a feltámadás els? tanúi, és tanítványságuk eléri a csúcspontot. ?k viszik meg a hírt a többi apostolnak Jézus Krisztus feltámadásáról. Nekünk is meg kell találnunk a helyünket a gyülekezeti szolgálatok között. Katona Gyula hangsúlyozta: a húsvéti történet nem bizonyíték, hanem Isten kijelentése.

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!