Ennek alapján is, de egyébként is hajlamosak vagyunk rá, hogy a karácsonyi történetben (is) kontrasztosan jelenjen meg a „fent” és a „lent” világa és élete. Fent vannak az angyalok, a szólamokat tudók, az Isten dics?ségének ragyogása, az öröm világa. Lent pedig egyrészt a rendeletet adók, az alattvalókkal és a beosztottakkal, az összeírókkal és az összeírottakkal rendelkez?k, no meg lent van az éjsötét árnyékvilág, a földi, durva valósággal, emberi tehetetlenséggel, jászolnyi hellyel és nagy félelemmel.

altTermészetesen mindkett? benne is van a történetben, de hála Istennek nem egymástól függetlenül. Erre is igaz: „A völgyb?l domb legyen, hegycsúcs a mélybe szálljon…” Isten Krisztusban megjelent dics?sége mindkett?t be akarja ragyogni. Az Isten dics?sége lekívánkozik, az emberinek pedig felemeltetés lesz a része!

Isten Krisztusban megjelent dics?sége helyreállítja a világlátásunkat, hogy lássuk a teljességet. Eljuttat a globalitás reformációjáig. Megmutatja, hogy a fent és a lent összetartozik. Aki Krisztussal bels? egységre jut, abban mindkét irányban vannak utak: részese lesz annak, hogy töltekezhet a dics?séges Isten világából, hogy legyen érzékenysége felismerni ?t a hétközna­pok szürkeségében és a mindennapok világában is. E kett? feszültségében érezhetjük meg, hogy mi az Isten szeretetének mélysége és magassága, szélessége és hosszúsága. Isten dics?sége lesz nyilvánvalóvá az éjsötét betlehemi mez?n, lent. És Isten dics?sége lesz nyilvánvalóvá az üdvözít? Gyermek paradicsomi egységre hozó erejében, hiszen a karácsonyi jászolbölcs? üzen a teremtménytársak megbékélésr?l is. Íme valaki, aki a „fent” világából még az angyalokat is megel?zve már „lent” van, már kiszolgáltatottként, de mégis benne adta a teljesség Istene a megmentés és újjáteremtés globális Marshall-tervét. Az emberekhez jöv? angyalok csak a megszületett Krisztust követik alászállásukkal, s valóban csak neki szolgálnak.

Isten Krisztusban megjelent dics?sége helyreállítja a világlátásunkat, hogy ne csak a félelem világát lássuk, hanem az ? kiválasztottjaiként legyünk a jóakarat emberei. Ez azon múlik, hogy mi, akik életféltésb?l mindent mindig alulról kezdünk, onnan, ahol mi állunk, ahol mi szenvedünk, ahol a mi hiányunkon tájékozódunk, ahol a mi kétségbeesésünk az irányadó, mi egyszer végre meghalljuk: „Ne féljetek!” A mi alulról kezd?d? életünket körülveszi az a sok borzasztó dolog, ami zsigereinkbe ültette a félelmet. Ezt vetítjük ki Istenre is sokszor. A karácsonyi evangélium „Ne féljetek” – felszólítása azt üzeni: ne féljetek, Isten nem borzasztó! ? más, mint a borzasztóvá torzult ember. Istent nem futamította meg az ember torzóvá válása. Hol vannak a betlehemi pásztorok a Biblia nagy pásztor szimbólumához képest? Nem lehet ?ket egy lapon sem említeni a 23. zsoltár vagy a Jézus példázatában megjelen? pásztor képével! Levitézlettek. De Isten nem cseréli le ?ket, hanem elindítja ?ket azon az úton, ahol újra méltóvá válhatnak a pásztor-küldetéshez, ahol emberi méltóságot kapnak a perifériára kerültek is. Isten nem adja fel a kiválasztottakat, hanem megkeresi a módját, hogy ráébresszen a kiválasztottság tudatára. ? tudja igazán megfényesíteni mindazt, ami elhalványult, megfakult, és megújítani mindazt, ami megfáradt és elavult. Istennek ez a változtatni képes ereje és akarata a nagy öröm és békesség igazi alapja. (Róm 5,1; Fil 4,7) Isten eme jóakaratának az emberbe plántálásáról zeng a karácsonyi doxológia.

Ezt a lényeget kell meglátnunk a karácsonyban, és akkor Isten Krisztusban megjelent dics?sége valóban helyreállítja a világlátásunkat.� Fekete Károly

www.reformatus.hu