Gondolatok az év vezérigéje elé

Egy szó fellendül?ben van - a 2009-2010-es év fordulóján is: válság. Pénzügyi válság, médiaválság, gazdasági válság, értelmi válság, értékválság, intézményi válság, politikai válság, nyugdíjválság – fogalmak, amelyek minden napilapban megtalálhatók és a nagy hetilapokban szívesen a címlapon állnak. A „Der Spiegel” cím? hetente megjelen? magazin az elmúlt év novemberének végén a következ?t hozta címlapon: „Amiért az évszázad válsága után már a következ? fenyeget”.
Ilyenkor csak azokról a válságokról beszélnek, amelyeket nyilvánosan is észre lehet venni. Azonban nem csupán Robert Enke nemzeti válogatott kapus 2008 ?szi meglep? halála állította a szemünk elé, hogy a személyes életünk válságai még nyomasztóbban, még veszélyesebben tönkre tudják tenni az életünket. Válságok a gyermeknevelésben, válságok magánéletben, válságok a szakmai életben, válságok az egészségben, válságok egy olyan ember búcsúztatásánál, aki nagyon a szívünkhöz n?tt. Válságok, amelyek eljuttatnak egy pontig, amikor az ember már nagyon egyedül érzi magát, amikor az ember már nem akar élni, amikor az ember az életének már nem ad semmilyen esélyt.
Felcsendül a mindennapi válságtapasztalataink közepette a 2010-es vezérige: „Jézus Krisztus mondja: Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem.” Sok ember tapasztalatának része, hogy az életben eljutunk az egyik válságtól a másikig. Az az érzés marad vissza, hogy az ilyen válságok negatívak és életveszélyesek. Ez mindenesetre nem felel meg a szó alapjelentésének. A negatív és az életveszélyes csak egy aspektus, de nem kizárólagos: a krízis szó jelentése a görögben: kiélezettség, döntés. A válságban, krízisben benne rejlik a lehet?ség, hogy más utat járjunk, azt az utat, amely nem a katasztrófába visz.
Erre a másik útra akar meghívni a 2010-es vezérige. Jézus a tanítványaihoz szól búcsúzáskor. Tudja, hogy a lehet? legrosszabb válság vár a tanítványokra: a minden bizonnyal utolsó búcsúzás válsága, a halál krízise. Ebben a pillanatban nem szabad megrettennie a tanítványok szívének, hanem tudniuk kell hitben, hogy oltalom alatt állnak. Jézus beszél a búcsúzás helyzetében, és teret enged nekünk is, hogy ezt a mi válsághelyzetünkre alkalmazzuk. Abban a pillanatban, amikor megretten a szívünk, már tudhatjuk, hogy hitben hordoz bennünket ?. Micsoda hihetetlen vigasztalás, micsoda éltet? bizakodás!
Jézus azt ígéri 2010-re, hogy azokban a pillanatokban, amikor megrettenhetne a szívünk, senki sem lesz egyedül. Annak bizonyosságát adja nekünk, amit a zsoltárkölt? már évszázadokkal korábban kifejezett: „Ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy, vessz?d és botod oltalmaznak engem.” Az ima révén, amely egy bizalmas beszélgetés Istennel, az új év kezdetében is bizonyosak lehetünk abban, hogy a nehéz válsághelyzetekben is velünk van Isten, oltalmazó keze felettünk van – és ami talán még fontosabb: tart bennünket. Dietrich Bonhoeffer véleménye („Nem a mi vágyainkat, hanem az ? ígéreteit váltja valóra Isten”) megóv bennünket attól, hogy Isten közelségéb?l kifolyólag várjuk a mi krízishelyzetünk azonnali pozitív megoldását.
Egy válsághelyzet a legtöbb esetben a magányhoz és egyedülléthez vezet. A 2010-es vezérige azt a bizonyosságot adja meg nekünk, hogy senki sem marad egyedül a legnagyobb krízisben, és senkit sem hagy magára Isten. Ezért csendülhet fel az ének, amelyet már idéztem Robert Enke búcsúztatásakor is:
Ha viharon mégy át
Menj emelt f?vel
És ne félj a sötétségt?l
A vihar végén
Egy aranyló ég vár
És egy pacsirta édes, ezüst tisztaságú dala
Tovaszáll, a szél szárnyán
Tovaszáll, az es?ben
Ha minden álmod köddé is válik
Menj tovább, menj tovább, reménnyel a szívedben
Sosem mégy egyedül
Menj tovább, menj tovább, reménnyel a szívedben
Sosem mégy egyedül.
Igen, „You’ll never walk alone…” - ez azt jelenti számomra: ebben a korszakban és halálunkon túl is Istennel járunk az oldalunkon. Ebben az értelemben kívánok mindenkinek áldott 2010-es évet!