Megkezd?dött az ökumenikus imahét


Vasárnap minden gyülekezet a saját istentiszteletén kezdte meg az ökumenikus imahetet. A vasárnap esti istentiszteleten a református gyülekezeti teremben Katona Gyula a tanúskodásról és a feltámadásról beszélt.
Katona Gyula református lelkész a Lk 24,5.36-49 alapján arról beszélt, hogy miként tudunk igazi, húsvéti hitet kapni Istent?l. Nem elég, hogy az ember csak megértsék „Isten dolgait”, ahogyan az a tanítványokkal Jézus földi szolgálata idején történt, annál több kell, mert kell érteni Jézus Krisztust, mint feltámadottat. Az ökumenikus imahét a tanúskodásról szóló. Jézus Krisztus, amikor feltámadása után meglátogatta a tanítványait, kijelent? módban közölte velük, hogy „Ti vagytok ezek tanúi.” Jézus megállapítja: tanúk vagytok, így a tanúskodás nem felszólítás, megbízás kérdése. A feltámadás tanúja az az ember, aki megvallja, hogy Jézus Krisztus feltámadt a halálból. Ennek azonban ára is van, sok mindent vállalni kell ezért a hitért. Sokan nem akarják ezt elfogadni, és ragaszkodnak vélt emberi igazságaikhoz. Az igazi tanítványból tanú is lesz, és ha kell, életét adja a Mesterért.
Katona Gyula elemezte a feltámadáshoz való viszonyulást is, rámutatva, hogy nem volt könny? megérteni a tanítványoknak sem az eseményt, ahogy a felolvasott bibliai történetben látjuk. Amikor Jézus már három embernek (Simon és az emmausi két tanítvány) megjelenik, a 10 többi apostol még mindig nem akar hinni neki, azt hiszik, hogy szellem, amikor a zárt teremben megjelenik nekik. Meglátják a sebeiket, de még ekkor sem teljesen érthet? számukra a feltámadás titka. „Nem könny? a feltámadott Jézus tanújának lenni.” – mondta a lelkész, de hozzátette: a tanítványok, amikor felismerték igazán a Mestert, örömükben nagyon elcsodálkoztak. Idézte Pál apostolt: Ha Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek, de hiábavaló a mi prófétálásunk is.
Mit tesz Jézus, hogy a tanítványokból tanú legyen? ? nem elégszik meg azzal, hogy csak beszélünk róla, ? tanúkat akar. A kételkedésünk nem tartja vissza attól, hogy húsvéti hittel ajándékozzon meg bennünket. A célja az, hogy él? hit fakadjon az emberi szívekben. Kijelenti és megismerteti magát, és a tanítványainak is elmagyarázta az Ószövetség alapján, hogy meg kellett halnia és fel kellett támadnia. A tanítványok sok mindent nem értettek, így a kereszthalál szükségességét sem. Van egy olyan állapot a tanítványok életében, amikor azt hiszik, hogy Istennek tetsz? dolgokat tesznek, de nem ismerik Jézust. Így volt ezzel a megtérése el?tt Saul is. Amikor megismerjük Jézust, minden megváltozik.
Katona Gyula feltette a kérdést: Mi a tanú feladata? A tanúnak egész küldetése lényegét kell megragadnia, a megtérést és a b?nbocsánatot kell hirdetnie, hiszen minden ezért történt. Ez a tanú mindenkori üzenete. A tanúnak nem érvelnie kell, hanem csak tanúskodnia, elmondani a hitét, elmondani, hogy mit tett vele Isten. Mi egyet tehetünk: elfogadjuk ?t és befogadjuk a szívünkbe, ? pedig majd megmagyaráz nekünk mindent.

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!