hétf? este az imahéten


Az ökumenikus imahét els? közös imaestje a pünkösdi közösség Drága utcai imaházában volt január 18-án hétf?n. Isten Igéjét Zámbó Zoltán adventista lelkipásztor hirdette Lk 24,17 alapján.
A történetben arról van szó, hogy a két tanítvány megy a Jeruzsálemt?l kb. 12 km távolságban lev? Emmausba, majd a melléjük szeg?d? Jézus megkérdezi t?lük, hogy mir?l beszélnek. A két férfi elcsüggedt, lehorgasztották a fejüket, és arról tanakodtak, hogy mi is történt Jeruzsálemben. Jézus meghalt a kereszten, de nem találják a holttestét, feltámadt. Ezek a tanítványok nem lelkesedéssel beszélnek, szomorúság és fájdalom van a szívükben, nem öröm. Ma is legalább ilyen nehéz helyzetben vagyunk, válság van körülöttünk, de Isten éppen a válságból akar valami újat kihozni az életünkb?l. – mondta Zámbó Zoltán. A 98.zsoltár alapján rámutatott: Isten „új éneket”, azaz a vele való új tapasztalatokat akarja adni nekünk, nem elég a „régi ének”, azaz az olyan tapasztalat, amelyet az Istennel való kapcsolatunkban valamikor régen szereztünk. Isten cselekszik az életünkben. Fontos, hogy minden héten szerezzünk tapasztalatot Istennel, és végezzük a munkánkat h?séggel és tapasztalattal. Nem minden tapasztalat kapcsolódik csodálatos gyógyuláshoz, de kapunk er?t ahhoz, hogy el tudjuk hordozni terheinket. Az adventista lelkész feltette a kérdést: Mi vár ránk az úton? „Sok jó tapasztalat.” Nekünk élnünk kell, és az élet az, hogy követjük ?t és bizonyságot teszünk róla. Isten megsegít és mi a tanítványai lehetünk. – zárta gondolatait.

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!