Válassz!


A három történelmi nagyegyház arra buzdítja híveit, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az országgy?lési választásokon. A körlevél mottója: Vegyük komolyan állampolgári kötelességeinket!
Közlemény

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház a 2010. évi parlamenti választásokon való részvételre hív fel minden jóakaratú embert.

Ha komolyan vesszük állampolgári felel?sségünket, négyévente nem csak lehet?ségünk, hanem kötelességünk is, hogy döntésünkkel tudatosan befolyásoljuk hazánk életét, mindennapi boldogulásunk lehet?ségét. A jelenlegi aggasztó társadalmi és gazdasági helyzetben különösen is fontosnak tartjuk, hogy körültekint?en a jelöltek célkit?zéseit megismerve döntsünk. Javasoljuk, hogy a különböz? pártok és jelöltjeik programjában azokat az elemeket keressük, amelyek a társadalom alapvet? összetartó er?inek – a családnak, a helyi közösségeknek és egész nemzetünknek – életét és fejl?dését segítik.

Meggy?z?désünk, hogy jelen elesettségünkön csak felel?s, értékek alapján gondolkodó és cselekv? áldozatvállalással tudunk segíteni. Ezért kérünk mindenkit: a hangzatos kampányígéretek és indulatos kommunikációs megoldások mögé nézve olyan jelöltet, jelölteket támogasson, akik személyiségükben és elkötelezettségükben is annak reménységét hordozzák, hogy Magyarországon er?södhet a jogállamiság, csökkenhet a korrupció, növekedhet az egymás iránti bizalom.

Reméljük, hogy mind a választás menete, mind a választás végeredménye mindannyiunk épülését és er?södését szolgálja.

Budapest, 2010. március 4.

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Evangélikus Egyház




Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!