41 év munka után nyugdíjba vonul a gazdasági vezet?


Papp Istvánné a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium gazdasági vezet?je nyugdíjba vonul. Sok éves tapasztalatáról, a gazdasági helyzetr?l és a következ? évek terveir?l kérdeztem.
• Mióta dolgozik az intézményben és milyen beosztásban?

1971-ben, két évvel az érettségi után kerültem a –még- jelenlegi munkahelyemre. El?ször nagyon furcsa volt együtt dolgozni azokkal az emberekkel, akik két évvel ezel?tt még tanítottak. Hiszen ebben az iskolában végeztem a gimnáziumot. Jelenlegi pozíciómat 1983 óta töltöm be, el?tte anyakönyvel?ként, készletgazdálkodóként tevékenykedtem. Megjegyezném –érdekességképpen-, hogy 41 évvel ezel?tt ugyanebben az irodában kezdtem munkálkodni –akkor még cserépkályhával f?töttünk-, ám az évek során, sok helyen megfordultunk, de 5 éve újra itt lehet minket megtalálni. A 7. igazgatómat „szolgálom”. Körülbelül 15 éve dolgozom együtt a közvetlen kartársn?mmel, az iskolatitkárral és nagyon jól megértjük egymást. Sok átszervezésben részt vettem, mint például a legutóbbi nagyobb munkában, a Borz utcai épület felújításában.

• Mi a feladata egy gazdasági vezet?nek?

Mondhatnánk úgy is, hogy én vagyok az iskola pénzügyminisztere. Hiszen az épület-felújításokat, karbantartásokat, és sok mást nekem kell intézni. Azt mondhatom, hogy ez egy nagyon sokrét? munkakör.

• Mint tudjuk, sajnos hazánkat is elérte a gazdasági válság. Mennyiben érintette az intézményt, ez a helyzet a 2009. és a 2010. évben?

2009-ben még nem volt annyira észrevehet?, hiszen mi egy egyházi fenntartású iskola vagyunk. Abban az esztend?ben kaptuk meg, - pár évre visszamen?leg- az állami támogatásokat. Az év szeptemberét?l viszont sajnos nekünk is –úgymond- megszorításokat kellett alkalmaznunk. 2010. január 1-jét?l pedig hozzánk is begy?r?zött a válság. Ett?l a naptól havonta 5.000.000 Ft-tal kevesebb támogatást kapunk az államtól.

• Mit éreznek ebb?l a diákok?

Eddig azoknak is tudtunk pl. ingyenes tankönyvet vagy étkezést biztosítani, akik jogszabályilag nem jogosultak ezekre. Ett?l a tanévt?l viszont sajnos ez már nem megoldható. De természetesen próbáljuk jobbá tenni a helyzetet és segíteni a hátrányos helyzet? gyerekeket. Szerencsére vannak tartalékaink az egyháztól kapott támogatásokból, és próbáljuk alapítványi pénzb?l is támogatni diákjainkat. Gondolok itt a tanulmányi versenyekre, vagy az étkezésre. Szerencsénkre 2008-ban és 2009-ben sok újdonságot sikerült beszereznünk és így korszer?bb tantermeket tudtunk kialakítani.

• Bizonyára nehéz szívvel hagyja majd el március 31-én az iskolát, de gondolom, megvan már az utódja. Mit lehet róla tudni?

Természetesen. 2009. szeptember 1-je óta együtt is dolgozunk Pálné Kis Eszterrel, és 2010. január 1-jét?l már ? dönt a legtöbb ügyben, hiszen azóta f? foglalkozásban dolgozik. Együtt készítettük el a tavalyi év költségvetési beszámolóját és az idei év költségvetését. Úgy érzem, hogy megfelel? kezekbe került a munkakör, amit én több évtizedig betöltöttem. Külön érdekesség még, hogy utódom most pont annyi id?s, mint amennyi én voltam, amikor idekerültem.
Szeretném megköszönni a fenntartónak és az intézmény vezet?inek a bizalmát, hogy még így – 2 éve nyugdíjasként- is foglalkoztattak.
Bizonyára nem fogok unatkozni nyugdíjas éveim alatt, hiszen van 5 gyönyör? unokám, akikkel természetesen mindig tudok majd foglakozni és ez nagy örömmel tölt el.

• Ezúton kívánunk boldog és békés nyugdíjas éveket Papp Istvánné gazdasági vezet?nek!

Mucsi Nikolett
Farkas Gyula Közoktatási Intézmény
Média tagozat


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!