Egyházi vezet?ink körlevele

Az egységes Magyar Református Egyház vezet?i körlevélben fodulnak a Kárpát-medence reformátusságához. Alább a valamennyi gyülekezethez eljuttatott üzenetet közöljük.

„Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében. Lelkem várja az Urat, jobban, mint az ?rök a reggelt, mint az ?rök a reggelt.” Zsolt 130,5–6

Ünnepl? Keresztyén Gyülekezet!

A zsoltáríró feszült váradalma ma is milliók fohásza, még azoké is, akik nem tudják, kit várnak. Mi, magyar reformátusok boldog örömmel mondjuk el, hogy Krisztusra várunk, aki megújítja a megfáradtakat, megosztja velünk Isten szeretetét és megalapozza üdvösségünk reményét. ?t ünnepeljük a karácsonyban.

Karácsonykor Isten örök szeretete öltött testet Jézus Krisztusban. „A pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg, hogyan is történt az, amir?l üzent nekünk az Úr” – olvassuk Lukács evangéliumában. Nagy kiváltság hírül venni, hogy Isten Fia eljött e világba. De még nagyobb áldás személyes megbizonyosodást szerezni ennek valóságáról.

Örömmel valljuk, hogy másfél éve létrejött magyar református egységünk az Úr ajándéka számunkra, és jele annak, hogy Istennél nincsenek megváltoztathatatlan állapotok, vigasztalan szomorúságok és gyógyíthatatlan elszakíttatások. Isten megsegít? kegyelmét és Szentlelke vezetését kérjük, hogy a következ? esztend?ben is hálával, h?séggel, alázattal, másokat hozzá vezetve szolgálhassuk ?t.

Jézus Krisztus azért jött, hogy kiterjessze Isten szeretetét a b?nben vesztegl? emberre. Karácsony örömhíre egyértelm? és világos: Isten azért jött, hogy ami az ember miatt elveszett és reménytelen, azt ? isteni hatalmával megújítsa. A beteljesedett várakozás, a világosságra fordult sötétség, a nagy bánatra támadt öröm, az elveszésb?l megment? kegyelem árasszon szívünkbe ugyanolyan indulatot, mint volt Krisztusunkban, hogy egymás terhét hordozva töltsük be Isten szent életrendjét.

Testvérek! Imádkozzunk, hogy szeretetünk még jobban ragyoghasson, s mutasson utat Krisztusig, hadd legyen e mostani karácsonyunk is sokak számára boldog találkozás a Békesség Fejedelmével.

Testvéri köszöntéssel:

2010 karácsonyán

Dr. Szabó István  püspök, Dr. T?kéczki László  f?gondnok
Dunamelléki Református Egyházkerület   

Steinbach József püspök, Dr. Huszár Pálpüspök f?gondnok
Dunántúli Református Egyházkerület

Dr. Pap Géza püspök, Geréb Péter f?gondnok
Erdélyi Református Egyházkerület

Zán Fábián Sándor püspök, Nagy Béla f?gondnok
Kárpátaljai Református Egyház

Cs?ry István püspök, Varga Attila f?gondnok
Királyhágómelléki Református Egyházkerület

Dr. Csete Szemesi István püspök, Hallgató Imre f?gondnok
Szerbiai Református Keresztyén Egyház

Fazekas László püspök, Fekete Vince f?gondnok
Szlovákiai Református Keresztyén Egyház

Bódis Tamás lelkész, Kócán Géza egyházelnök  
Szlovéniai Református Keresztyén Egyház

Csomós József püspök, Ábrám Tibor f?gondnok
Tiszáninneni Református Egyházkerület

Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, Dr. Imre Sándor f?gondnok
Tiszántúli Református Egyházkerület

Várom az Urat, várja a lelkem - karácsonyi körlevél

Az egységes Magyar Református Egyház vezet?i körlevélben fodulnak a Kárpát-medence reformátusságához. Alább a valemennyi gyülekezethez eljuttatott üzenetet közöljük.

„Várom az Urat, várja a lelkem, és bízom ígéretében. Lelkem várja az Urat, jobban, mint
az ?rök a reggelt, mint az ?rök a reggelt.” Zsolt 130,5–6

Ünnepl? Keresztyén Gyülekezet!

A zsoltáríró feszült váradalma ma is milliók fohásza, még azoké is, akik nem tudják, kit várnak. Mi, magyar reformátusok boldog örömmel mondjuk el, hogy Krisztusra várunk, aki megújítja a megfáradtakat, megosztja velünk Isten szeretetét és megalapozza üdvösségünk reményét. ?t ünnepeljük a karácsonyban.

Karácsonykor Isten örök szeretete öltött testet Jézus Krisztusban. „A pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg, hogyan is történt az, amir?l üzent nekünk az Úr” – olvassuk Lukács evangéliumában. Nagy kiváltság hírül venni, hogy Isten Fia eljött e világba. De még nagyobb áldás személyes megbizonyosodást szerezni ennek valóságáról.

Örömmel valljuk, hogy másfél éve létrejött magyar református egységünk az Úr ajándéka számunkra, és jele annak, hogy Istennél nincsenek megváltoztathatatlan állapotok, vigasztalan szomorúságok és gyógyíthatatlan elszakíttatások. Isten megsegít? kegyelmét és Szentlelke vezetését kérjük, hogy a következ? esztend?ben is hálával, h?séggel, alázattal, másokat hozzá vezetve szolgálhassuk ?t.

Jézus Krisztus azért jött, hogy kiterjessze Isten szeretetét a b?nben vesztegl? emberre. Karácsony örömhíre egyértelm? és világos: Isten azért jött, hogy ami az ember miatt elveszett és reménytelen, azt ? isteni hatalmával megújítsa. A beteljesedett várakozás, a világosságra fordult sötétség, a nagy bánatra támadt öröm, az elveszésb?l megment? kegyelem árasszon szívünkbe ugyanolyan indulatot, mint volt Krisztusunkban, hogy egymás terhét hordozva töltsük be Isten szent életrendjét.

Testvérek! Imádkozzunk, hogy szeretetünk még jobban ragyoghasson, s mutasson utat Krisztusig, hadd legyen e mostani karácsonyunk is sokak számára boldog találkozás a Békesség Fejedelmével.

Testvéri köszöntéssel:

2010 karácsonyán

    Dr. Szabó István        Dr. T?kéczki László    Steinbach József        Dr. Huszár Pál
    püspök         f?gondnok     püspök         f?gondnok
    Dunamelléki Református Egyházkerület    Dunántúli Református Egyházkerület

    Dr. Pap Géza        Geréb Péter    Zán Fábián Sándor        Nagy Béla
    püspök        f?gondnok    püspök         f?gondnok
    Erdélyi Református Egyházkerület    Kárpátaljai Református Egyház

    Cs?ry István        Varga Attila    Dr. Csete Szemesi István        Hallgató Imre
    püspök         f?gondnok     püspök         f?gondnok
    Királyhágómelléki Református Egyházkerület    Szerbiai Református Keresztyén Egyház

    Fazekas László        Fekete Vince     Bódis Tamás        Kócán Géza    
    püspök         f?gondnok    lelkész         egyházelnök
    Szlovákiai Református Keresztyén Egyház    Szlovéniai Református Keresztyén Egyház

    Csomós József        Ábrám Tibor    Dr. Bölcskei Gusztáv        Dr. Imre Sándor
    püspök        f?gondnok    püspök         f?gondnok
    Tiszáninneni Református Egyházkerület    Tiszántúli Református Egyházkerület

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!