Karacs Iskola Budapesten


Megjelent: 2011 November 2. ( Szerda ) 08:12
Módosítva: 2011 November 3. ( Csütörtök ) 13:32
Idén ismét Budapest volt a cél
Ismét Budapesten a Karacsosok!
Nagy izgalommal gyülekezett egy kis csapat a békéscsabai vasútállomáson október 28-án reggel 7-kor. Budapestre indult a Karacs Tagiskola alsósainak egy csoportja. A gyerekeknek nagy élményt jelentett már az utazás is, hiszen többen életükben először utaztak vonattal, metróval és próbálták ki a mozgólépcsőt. Utunk először a Parlamentbe vezetett. Álmélkodva, csodálattal figyeltük az ország háza valóban milyen díszes, hatalmas, méltán mondják Európa egyik legszebb országházának. Ezután a gyerekek figyelmesen hallgatták végig az idegenvezető tájékoztatását a koronázási jelképeinkről. Az őszi napsütésben a Duna-parti kis séta után a Csodák Palotájába indultunk. A csoda már az épület előtt is várt bennünket, hiszen különleges játékokkal felszerelt játszótéren pihenhetett a fáradt kis csapat. Bent folytatódott a varázslat, a szokatlan és ismeretlen játékok, eszközök kipróbálásával. Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt élményt nyújtó előadásokon ismerkedhettünk a fizika törvényeivel, összefüggéseivel. A napunk gyorsan eltelt, és élményekkel tele indultunk a Keleti Pályaudvarra. A gyerekek jól érezték magukat, hiszen a vonaton már a következő kirándulást tervezgették.

Ismét Budapesten a Karacsosok!

Nagy izgalommal gyülekezett egy kis csapat a békéscsabai vasútállomáson október 28-án reggel 7-kor. Budapestre indult a Karacs Tagiskola alsósainak egy csoportja. A gyerekeknek nagy élményt jelentett már az utazás is, hiszen többen életükben először utaztak vonattal, metróval és próbálták ki a mozgólépcsőt.

Utunk először a Parlamentbe vezetett. Álmélkodva, csodálattal figyeltük az ország háza valóban milyen díszes, hatalmas, méltán mondják Európa egyik legszebb országházának. Ezután a gyerekek figyelmesen hallgatták végig az idegenvezető tájékoztatását a koronázási jelképeinkről. Az őszi napsütésben a Duna-parti kis séta után a Csodák Palotájába indultunk.

A csoda már az épület előtt is várt bennünket, hiszen különleges játékokkal felszerelt játszótéren pihenhetett a fáradt kis csapat. Bent folytatódott a varázslat, a szokatlan és ismeretlen játékok, eszközök kipróbálásával. Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt élményt nyújtó előadásokon ismerkedhettünk a fizika törvényeivel, összefüggéseivel. A napunk gyorsan eltelt, és élményekkel tele indultunk a Keleti Pályaudvarra. A gyerekek jól érezték magukat, hiszen a vonaton már a következő kirándulást tervezgették.

Tételek: 1 - 20 / 115 (6 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!