Visszaemlékezés a BMKH húsvéti nyuszibulijára


A Mentálhigiénés Egyesület által fenntartott Békés Mérték Közösségi Ház április 20-án megrendezte húsvéti nyuszibuliját. Az ünnep a keresztények ünnepe, de egyben a tavasz eljövetelének ünnepe is. Emlékezzünk vissza a tavaszvárás legfontosabb pillanataira.
Elõször is kell egy profi csapat! Csapatunk a titkos akciót reggel indította, amikor is szakácsnõnk Kovács Tímea sikeresen megvívott a halakkal, majd azok sorsukba beletörõdve bográcsban végezték. A húsvét természetesen nem múlhat el tojásfestés és egyéb kellék készítése nélkül. Kreatív csapatunk két kiemelkedõ egyénisége Szabó Andrea és Bohus-Magyar Réka vállalta, hogy felöltözteti a tojásokat és díszes külsõt kölcsönöz nekik. Elõkerültek a tojások, a díszítéshez szükséges kellékek is, így indulhatott a tojásfestés. Az érdeklõdõk megvendégelése is az ünnepség fontos része volt. Kezdõdhetett az asztalok mindenféle finomságokkal való feltöltése, így nem maradhatott el az ínycsiklandozó sütik, rágcsák és a finom kávéillat sem. Kávéfõzõ kisasszonyunk Tóth Ildikó, több-kevesebb sikerrel minden tudományát latba vetette, hogy megfelelõ kávé kerüljön az asztalokra. Eközben az asztaldíszítés sem maradhatott el, melyben Pardi Szilvia és Éliás Zsuzsanna jeleskedett, ami megjegyzem pompásra sikeredett. A mindenféle finomságtól roskadozó asztalokról aztán szépen lassacskán eltûntek a harapnivalók, így nem dolgoztunk hiába. Az éhes vendégek dél körül már türelmetlenül várták, hogy mikor kerül halászlé a tányérjukra, egyre többen sürögtek-forogtak a bogrács körül. Végül összeállt a kép, elkészült a gasztronómiai csoda, a várva várt halászlé. Mindenki megtömte hasát, így szakácsnénk külön köszönetet érdemel az ebédért. Apropó! A munka frontján két sztahanovista állt, így Szokolay Ildikó és Balogh Tímea. Le a kalappal elõttük, hogy még ezen a jeles napon is legtöbb idejüket munkával töltötték. Ebéd után pihenés gyanánt kezdõdhetett a húsvéti játék, melyben szinte mindenki kivette a részét. A térképes kincskeresés nagyszerû idõtöltésnek bizonyult, melyben szépen sorban elõkerültek a környezõ utcákban eldugott kincsek. Végül összeállt a nagy húsvéti kép, melyet mindenki megcsodált. Délutánba fordult az óra, mindenki látszott már a fáradság nyoma, de még bírtuk szusszal az ünneplést, hiszen príma cigányzenészeink egész nap húzták a talpalávalót. Ha már húsvét, akkor tisztáztuk az ünnep lényegét, mibenlétét, melyben a szó pozitív értelmében földhöz ragadt kolléganõnk Tóth Ildikó próbált jeleskedni. Közben kreatív csapatunk is megfestette az összes megfesthetõ tojást, majd hosszan csodálkoztunk mennyi díszes ruhája is lehet egy-egy tojásnak. Az asztalok folyamatosan feltöltött állapotban voltak, így mindenki ehetett, amennyi csak a hasába fért. Sztahanovista kolléganõink is egyszer-egyszer kidugták az orrukat, na de nincs gond, hiszen elsõ a munka! Mindent egybevetve príma napot töltöttünk mi így együtt, azt hiszem várjuk már a következõ BMKH-s ünnepséget és már szervezünk, cselekszünk, agyalunk, fontolgatunk. Mindenki örül, hogy itt lehetett, aki pedig nem jött el most megtudta, hogy mit is vesztett. Kár, hogy a blogon nem lehet érezni a halászlé illatát és tojásfesték szagát a finom kávé aromáját. Azt hiszem nagyon szerettük azt az április 20-i napot!

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!