Jó hangulatú retro buli a rock koncertek mellett!


A november 12-i rendezvényen jól megfért egymás mellett a retro diszkó és a rock zene a Békés Városi Kulturális Központban. Nagy érdeklődés előzte meg az estet, és mi szervezők is nagyon vártuk a kezdést. - Csökmei Gábor beszámolója a Békés Mátrixon

Kereken 200 fizető vendég és körülbelül 40 -50 fő zenész, önkéntes segítő és szervező bulizott együtt a Békés Városi Kulturális Központban. Délután hat órától már javában hangoltak a zenekarok. A kulturális központ Kápolna termébe szépen gyülekeztek a rockerek, mikor is a SnailGardN együttes a húrok közé csapva megnyitotta az estét. A gyulai zenekart a saját közönsége is elkísérte, és fergeteges hangulatot teremtettek. Másodikként a békéscsabai Cassiopeia zenekar lépett színpadra, akik többek között Edda és Bikini slágerekkel örvendeztették meg az egybegyűlteket. A füzesgyarmati deviAnt zenekar koncertjén szinte mozdulni sem lehetett a teremben. Energikus zenéjük igencsak felkorbácsolta a hangulatot. Az este legbrutálisabb zenekara a Gyuláról érkező Worning formáció volt, akik kemény thrash és death metal zenéjükkel okoztak másnap reggeli nyakfájást a rockereknek. Éjfél elmúlt, de a lelkes közönség kitartott az est utolsó zenekarán. A Methexis Orosházáról érkezett Békésre, és nem volt hiába a hosszú út. Az új dobossal felálló zenekar összeszokott banda benyomását keltette. A saját dalok mellett olyan klasszikus zenekaroktól is játszottak, mint az Ossian, a közönség pedig egyenként üvöltötte, hogy "Acélszív, újra dobog már" Dobogjon is sokáig, azt kívánjuk. Találkozzunk a következő Békési Rockzenekarok Találkozóján márciusban a Tavaszi Fesztivál keretében. A mai diszkók nem szoktak 23 óra előtt kezdődni, így történt ezen a napon is. Szép számmal gyülekeztek a retro diszkóra is, ezt is a kulturális központban rendeztük meg. Nagyon jó hangulatban telt, ez azt bizonyítja, a rock és a diszkó tökéletesen megfért egymás mellett. Volt olyan házaspár, aki külön örült, hogy el tudtak jönni együtt a rendezvényre. Egyikük a diszkóba mulatta az időt, míg a másik a koncerteken sörözött a haverokkal. Mi szervezők bízunk a sikeres folytatásban, és reméljük, hogy sikerül még több fiatalt becsábítani a békési kultúra fellegvárába.

Kereken 200 fizető vendég és körülbelül 40 -50 fő zenész, önkéntes segítő és szervező bulizott együtt a Békés Városi Kulturális Központban. Délután hat órától már javában hangoltak a zenekarok.

A kulturális központ Kápolna termébe szépen gyülekeztek a rockerek,mikor is a SnailGardN együttes a húrok közé csapva megnyitotta az estét. A gyulai zenekart a saját közönsége is elkísérte, és fergeteges hangulatot teremtettek. Másodikként a békéscsabai Cassiopeia zenekar lépett színpadra, akik többek között Edda és Bikini slágerekkel örvendeztették meg az egybegyűlteket.

A füzesgyarmati deviAnt zenekar koncertjén szinte mozdulni sem lehetett a teremben. Energikus zenéjükigencsak felkorbácsolta a hangulatot. Az este legbrutálisabb zenekara a Gyuláról érkező Worning formáció volt, akik kemény thrash és deathmetal zenéjükkel okoztak másnap reggeli nyakfájást a rockereknek.

Éjfél elmúlt, de a lelkes közönség kitartott az est utolsó zenekarán.A Methexis Orosházáról érkezett Békésre, és nem volt hiába a hosszú út. Az új dobossal felálló zenekar összeszokott banda benyomását keltette. A saját dalok mellett olyan klasszikus zenekaroktól isjátszottak, mint az Ossian, a közönség pedig egyenként üvöltötte, hogy"Acélszív, újra dobog már"

Dobogjon is sokáig, azt kívánjuk. Találkozzunk a következő Békési Rockzenekarok Találkozóján márciusban a Tavaszi Fesztivál keretében.

A mai diszkók nem szoktak 23 óra előtt kezdődni, így történt ezen a napon is. Szép számmal gyülekeztek a retro diszkóra is, ezt is a kulturális központban rendeztük meg. Nagyon jó hangulatban telt, ezazt bizonyítja, a rock és a diszkó tökéletesen megfért egymás mellett. Volt olyan házaspár, aki külön örült, hogy el tudtak jönni együtt a rendezvényre. Egyikük a diszkóba mulatta az időt, míg a másik a koncerteken sörözött a haverokkal. Mi szervezők bízunk a sikeres folytatásban, és reméljük, hogy sikerül még több fiatalt becsábítani a békési kultúra fellegvárába.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


retro