Eddig már 20db töves fenyő került beültetésre a Dánfoki Üdülőközpont területén – tudtuk meg Hegyesi Szilárd ötletgazdától, aki elmondta, hogy a fákat a főépület és a körépület közötti szakaszon ültetik be, rendszeresen gondozzák majd és mindegyik fa előtt kis tábla hirdeti majd, hogy ki adományozta az üdülőközpont részére.
Hegyesi Szilárd a Mátrixnak elmondta, hogy továbbra is szívesen fogadják a fenyőfákat.
Szerkesztőségünk a mai napon vitte ki fenyőfáját Dánfokra.