Milyen lesz az új járási rendszer?


Dr. Szabó Erika területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár Erdős Norbert országgyűlési képviselő, kormánymegbízott meghívására városunkban tartott ma délután sajtótájékoztatót.

Erdős Norbert bevezetőjében a Választójogi törvénnyel kapcsolatban elmondta, 4 választó kerület lesz a megyében, kialakításuknál

nem volt cél a teljes átfedés a járások határaival.

Az országban 168 járás lesz, ebből Békés megyében kilenc, köztük a békési.

Dr Szabó Erika hangsúlyozta, mindenütt az egyablakos ügyintézés a cél.

A 2010 nyarán indított átalakítással az év végére 300 kormányablak üzemel majd az országban.

A járási hivatalok kialakításával a jegyző államigazgatási feladatait leválasztja a polgármesteri hivatalról, továbbá új feladatokat is átvesz, ezzel rendet teremtve az államigazgatás és a helyi önkormányzati feladatok ellátása között

Az államtitkár elmondta, az állam a járási rendszerrel hatékonyabban és olcsóbban tudja majd kiszolgálni a lakosságot, a tervek szerint a

kisebb településekre is kijárnak majd az ügyintézők, a lakosságot nem akarják feleslegesen utaztatni.

A 2013 január elsején induló járási rendszer vezetőinek személye és az aparátus nagyság sem ismert még.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!