Szomszéd várak csatája – a BSZSK Mezőberényben


A Békési SZSK NBII- es kosarasai egymás után játsszák a megyei rangadókat.Múlt héten szombaton a Békéscsabai KK volt az ellenfél, ma , február 24- pénteken pedig Mezőberényben vendégszerepelnek Korcsogék.

Mindig kiemelt mérkőzések ezek, de az idén a tabellán elfoglalt helyük alapján is igazi rangadók. A Békés a bajnokság felénél az első helyen áll az NBII Keleti csoportjában. A Mezőberény és a Békéscsaba is a legjobbak között van.

A békéscsabai mérkőzésre mindkét csapat nagyon készült, a Magyar Kosárlabda Szövetség is kiemelten foglalkozott a mérkőzéssel, három játékvezető bíráskodott a találkozón.

Az első félidőben fej fej mellett haladtak a csapatok, azonban a 2. játékrészben a vendégek védekezése feljavult, vagy a csabaiak dobtak szokatlanul pontatlanul, de szép fokozatosan elhúzott a BSZSK. A végeredmény 56-77 lett, megerősítette a pozícióját a Békés. A mérkőzésen 250-300 néző volt a Szabó Pál téri iskolában, a hangulat leírhatatlan.

Azonban nem sok ideje van Szalay Krisztiánéknak az örömre, jön az újabb nehéz feladat.

Pénteken este 19.30 órától a mezőberényi Molnár Miklós Sportcsarnokban folytatódik a bajnoki program.

Ismét nagy a várakozás a mérkőzés előtt, a berényiek szeretnének visszavágni a Békésen elszenvedett vereségért.

A békési csapatban új játékosok is pályára lépnek. Az elmúlt héten sikerült leigazolni két fiatal, tehetséges szerb játékost. Vujadinovics Vladimir már a Békéscsaba ellen magára is ölthette a békési mezt, jól mutatkozott be a csapatban. Pénteken szerepelhet Marko Marinkovics is, aki korábban a szerb II. osztályban, a Krusevac csapatában is játszott. A 206 cm magas játékos több poszton is bevethető, a klub elnöksége sokat vár a 20 éves játékos érkezésétől.

A Békési SZSK játékosai és vezetői várják a mezőberényi találkozóra is a csapat szimpatizánsait!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!