Érdemes lesz kimenni az Utazás Kiállításra Budapesten!


Holnap kezdődik a Hungexpo területén a hagyományos Utazás Kiállítás - Békés is ott lesz a 11 megyei kiállító település között.

A budapesti Hungexpo területén megrendezésre kerülő 2012-es Utazás Kiállításon ebben az évben is közös standon állít ki 11 pulttal több Békés megyei település, alapítvány, vállalkozás és szervezet. A standot az A pavilonban 313A szám alatt találhatják meg az érdeklődők 2012. március 1-4. között.

A vendégek részére programokkal is készülünk, valamint naponta több díszvendégünk is lesz, akik népszerűsítik megjelenésükkel Békés megyét.

Részletes program:

2012. március 1.

11:00 óraStandunk vendége Wichmann Tamás, kilencszeres kenuvilágbajnok sportoló

12:00 óraSajtótájékoztató

14:00 óraRészlet a Monte Cristo grófja című musicalből, Szomor György színművész előadásábanFekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, a Vidéki Színházigazgatók elnöke beszélget a látogatókkal

2012. március 2.

11:00 óraStandunk vendége Oszter Sándor színész

14:00 óraRészlet a Monte Cristo grófja című musicalből, Presits Tamás színművész előadásábanSeregi Zoltán, a Tüskevár egykori Tutajosa beszélget a látogatókkal

15:00 óraStandunk vendége Lipcsei Betta, Miss Universe Hungary 2011

2012. március 3.

11:00-17:00 óraHalas ételek kóstolója a Szarvasi Horgász és Halas Gasztronómiai Napok szervezőinek jóvoltából

13:00 óra

Standunk vendége Ganxsta Zolee énekes

14:00 óra

Részlet a Monte Cristo grófja című musicalből Tatár Bianka előadásában Seregi Zoltán, a Tüskevár egykori Tutajosa beszélget a látogatókkal

2012. március 4.

12:00 óraStandunk vendége Nagy Feró énekes

13:00 óra

Részlet a Monte Cristo grófja című musicalből Vasvári Csaba és Gulyás Attila színművészek előadásában

Seregi Zoltán, a Tüskevár egykori Tutajosa beszélget a látogatókkalLátogasson el Ön is Békés megye standjára az Utazás 2012 kiállításon, és vegyen részt színes programjainkon!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!