Óvoda felújításra és bővítésre pályáznak a Bóbita ovinál!


Megjelent: 2012 Március 30. ( Péntek ) 11:34
Módosítva: 2012 Április 2. ( Hétfő ) 15:13
Közel kétszázmilliós uniós projektre nyújt be pályázatot Békés város- döntött a Képviselő-testület csütörtökön.

A koncepció szerint az ótemető utcai - Bóbita Integrált Tagóvoda - óvoda épületét újítanák fel és bővítenék ki. Sorozatos szakmai egyeztetések mentén elkészültek az elsődleges tervek az új létesítményről.

A beruházás kedvező döntése esetén 199 millió 956 ezer forintos pályázati forrás és 10 millió 524 ezer forintos önerő mellett valósulhat meg. Tervek szerint a jelenleg igen korszerűtlen torna szobát felújítanák és egy mozgásfejlesztő szobával egészítenék ki, valamint kialakításra kerülne egy több célú terem is.

Ez utóbbi alkalmas lenne arra, hogy különféle csoportos foglalkozásokat egy légtérben rendezzenek meg az óvodán belül. Eddig 75 fő gyereket befogadó és három csoport szobát magába foglaló intézményt elképzelések szerint újabb 3 csoport szobával bővítenék ki, ezzel duplájára nőne az intézmény kapacitása.

A békési óvoda épületének a felújítására és bővítésére mindössze öt százalékos önerőt kell biztosítania a városnak.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!