BFKC: Az edző értékel


Megjelent: 2012 Április 4. ( Szerda ) 08:13
Módosítva: 2012 Április 4. ( Szerda ) 10:03
A Balmazújváros elleni mérkőzésről nyilatkozott Gávai Ferenc.

Nehéz értékelni ezt a mérkőzést. Ilyen helyzetben - edzői pályafutásom alatt - még nem nagyon voltam. Számomra elfogadhatatlan, hogy egy mérkőzés alatt szétessünk. Tudjuk, hogy az ellenfél jobb volt, úgy gondolom, jobb játékosokból áll a csapat és jobban is játszottak, de ilyen még nem volt, hogy ilyen alárendelt szerepet játszunk egy mérkőzésen. Úgy érzem, hogy nekem nincs szégyenkezni valóm, de akinek lenne, remélem lesz is. Nagyon sajnálom, hogy így alakult. Néhány mérkőzéssel ezelőtt már említettem, hogy mindenképpen a jövőt kell nézni, a fiatalokat kell beépíteni a csapatba. Sajnos mindig győzelmi kényszerben voltunk, hiszen céljaink közt akár a dobogó, a 2. hely is szerepelt, ezért kevésbé játszattuk a fiatalokat. Biztos, hogy most másképp lesz. Ha rajtam múlik, akkor valószínűleg pár embertől megválunk, mert annak semmi értelme, hogy egyáltalán itt vannak békési színekben. Teljesen úgy éreztem ezen a mérkőzésen, hogy azok az emberek, akik békési kötődésűek, illetve akár itt a közelben laknak - gondolok itt a köröstarcsaiakra - igazán szívügyüknek érezték a győzelmet, de ha nem is a győzelmet - hiszen ki lehet kapni, volt már néhány vereség az életemben mind játékosként, mind edzőként - legalább a vereség módját. A vereség mikéntje borzalmas, és ha valaki nem tud hozzátenni a győzelemhez, csak egy kicsikét, az kevés.

Most lesz 3 hét szünet, ezalatt mindent letisztázunk, és a maradék pár mérkőzést lejátsszuk - lehet, hogy fiatalokkal, de ez még képlékeny. Jelen pillanatban úgy gondolom, hogy így kellene csinálni. Nem fogunk kiesni, ez biztos, 6. helynél sem lehetünk rosszabbak. Sok veszteni valónk nincs, vissza kell szereznünk a közönséget, hiszen így csak elveszítjük őket ilyen lélektelen játékkal, mint pár embernél. Hajrá Békés!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!