Nyáron ismét külföldön a Belencéres Néptánc Együttes!


Lengyelországban és Csehországban is bemutatkozik az együttes. Mahovics Tamás művészeti vezetővel Túri Andrea beszélgetett:

Eljött a tavasz. A húsvétra készülődvén többet gondolunk hagyományainkra. Városunkban az egyik hagyományainkat tisztelő, és ápoló csoport a néptáncegyüttesünk. Ennek apropójából kérdeztem Mahovics Tamás táncpedagógust, aki a Belencéres Néptáncegyüttes művészeti vezetője és koreográfusa is egyben.

- Egyre melegebb az idő, így most már többet láthatunk benneteket szabad téren is fellépni. Merre jártatok legutóbb?

- Nem is olyan régen, a napokban, 2012. április 1-jére kaptunk meghívást a békési piactérre, ahol Virágvasárnapi Vásárt tartottak, 110 fővel képviseltettük magunkat. Táncolt a gyermek, az ifjúsági és a felnőtt csoport is a Belencéres Néptáncegyüttesből és egy utánpótlás csoportunk is, melynek tagjai a helyi művészeti iskola növendékei. Ők részt vettek a barkaszentelésben, tavaszi játékokat játszottak, valamint az érdeklődők előtt vízbe dobták a kiszebábút a tél elűzésének szimbólumaként.

- Láthatunk benneteket nemsokára az I. Dánfoki Történelmi Íjászversenyen és Családi Napon is 2012. április 15-én (vasárnap). Melyik formációval és milyen műsorral készültök?

- A gyermek és ifjúsági csoportból 70 fő vesz majd részt, illetve néhány felnőtt szóló táncos is. Köztük Okányi Mihály, aki idén januárban, Egerben első helyezett lett az Országos Ifjúsági Szólótáncversenyen. Dánfokon láthatják majd a vásárosdi koreográfiánkat, illetve készülünk nyírségi és kalocsai táncokkal is.

- Milyen tervetek van a nyárra?

- Jelenleg az együttes felnőtt tagjaival műhelymunka folyik, melynek keretében eddig fel nem dolgozott Békés megyei cigány táncokat és zenéket dolgozunk fel. Az új koreográfiát a nagyközönség először a Belencéres Gálán láthatja majd a XXXVI. Békés-tarhosi Zenei Napok idején.

- Meghívást kaptatok külföldre is. Merre utaztok majd?

- Jó baráti kapcsolatot ápolunk a Kunovicei Gyermek Néptáncegyüttessel, így hozzájuk megyünk majd 2012. június 14-17-ig illetve Nowy Targba, Lengyelországba június 28-tól július 2-ig. Csehországba az ifjúsági csoport megy, míg lengyel barátainkat a felnőtt együttessel látogatjuk majd meg. Mindkét helyre elkísér minket a Suttyomba zenekar.

- Mivel kápráztatjátok majd el a külföldi közönséget?

M.T.: A legszínesebb koreográfiáinkkal készülünk, illetve az ifjúsági együttes repertoárját szilágysági táncokkal bővítjük. Fejezte be nyilatkozatát Mahovics Tamás.

Készítette: Túri Andrea


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!