Csodálatos eredményeket értek el a Békési DAC atlétái.!


Veszprémben, az Egyetemi és Főiskolai Bajnokság keretében került sor az idei Felnőtt Összetett Országos Bajnokságra. A Békési DAC fennállása egyik legnagyobb sikerét érte el.

A női hétpróbában, a felnőttek mezőnyében, Hortobágyi Anikó ezüstérmes lett, míg Horváth Anikó ötödik helyezést ért el. A két sportolólány munka mellett végezte a kemény edzéseket. Az országos bajnokságon végig kiegyensúlyozottan, több egyéni csúcsot felállítva versenyeztek végig.

Hortobágyi Anikó, akinek ez volt pályafutása legjobb eredménye, az utolsó számot a 800 méteres síkfutást már csak arra figyelve futotta, hogy a második helye biztos legyen. Anikó ezzel az eredménnyel, egy év után, visszakerült a felnőtt válogatott keretbe.

Miközben a hétpróbázó lányok Veszprémben keltették városunk jó hírét, Békéscsabáról elindult az ország egyik legnagyobb erőpróbája, a 15. OTP Bank Békéscsaba – Arad – Békéscsaba szupermaraton.

Több, mint 700 induló futotta vagy tekerte le a 204,7 kilométeres távot. Egyéniben 19 versenyző indult el, köztük Gyebnár Éva, a Békési DAC versenyzője. A nagy meleg rányomta bélyegét a versenyre, mindössze öt induló tudta befejezni a távot. Köztük egyedüli női versenyzőként a mi lányunk. Versenyzőnk fantasztikus teljesítménnyel a negyedik lett. Évi először indult egyéniben ezen a versenyen, és igen meggyőző volt. Tavaly már tagja volt a 100 kilométeres világbajnokságon szereplő válogatottnak, idén még jobb formát mutat.

Férfi csapatunk is volt a versenyen, ahol a Balázs Sándor, Botos Zsolt, Ilyés Tamás, Pásztor László, Szilágyi István összeállítású csapat az első napi helyezését megtartva, az ötödik lett. Ez a legjobb férfi helyezésünk a 15 év alatt.

Versenyzőink edzői: Kis-Kovács Károly, Rácz András és Veres Zsolt.

Versenyzésünket a Békés Drén támogatta.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!