Katasztrófavédelmi felkészítés lesz Békésen!


Tájékoztató a település lakossága részére civil szervezetek katasztrófavédelmi felkészítéséről, riasztási gyakorlat végrehajtásáról

Településünkön, ahogy az ország keleti felében szinte mindenhol, az elmúlt évek katasztrófavédel-mi eseményei kapcsán folyamatosan védekezési feladatok ellátására volt és lesz szükség mind a téli, mind pedig a tavaszi vizek kártételei elleni védekezés idején, illetve a rendkívüli időjárási helyzetek kezelése során. A sikeres védekezés egyik alapfeltétele, hogy a hivatásos védekezők mellett kellő számú helyi lakos is részt vegyen a védekezési munkálatokban.

A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény alapján a mentési feladatokra történő felkészülés érdekében a civil, karitatív és egyéb a védekezésbe bevonható szervezetinek elméleti kiképzésére, katasztrófavédelmi felkészítésére kerül sor a településen 2012. június 19-én.

A riasztási gyakorlat célja, a lakosságból megalakított és határozattal ellátott települési polgári vé-delmi szervezet tájékoztatása, illetve a riasztásban érintettek gyakoroltatása, valamint a beosztottak személyes adatainak a pontosítása.

Annak érdekben, hogy a polgári védelmi szervezetbe beosztottak elérhetősége biztosítottak legye-nek, az önkormányzatnak folyamatosan naprakész adatbázissal kell rendelkezzen. Ennek érdekében a Polgármesteri Hivatal dolgozói telefonon hívják fel a polgári védelmi szervezetbe beosztott ál-lampolgárokat adataik pontosítása céljából, annak sikertelensége esetén személyesen otthonaikban keresik fel az érintetteket.

A gyakorlat végrehajtása során katasztrófavédelmi feladatok tényleges végrehajtására nem kerül sor, a riasztás ellenőrzése és az adatok egyeztetése történik.

A településünkön élők és azok értékeinek védelme közös érdekünk, ezért kérem az Önök szíves együttműködését most és egy esetleges veszélyes esemény kezelése esetén a jövőben is!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!