Vojtek Jan zongoraművész a BÉTAZEN pódiumán.


A XXXVI. Békés-tarhosi Zenei Napok keretében 2012. június 25-én 19 órai kezdettel Vojtek Jan zongoraművész ad hangversenyt Békésen az Alapfokú Művészeti Iskolában. Ebből az alkalomból beszélgetett Molnár Lajos újságíró a 17 éves művésszel

- Hol is tanul?

- A Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban tanulok, ősszel kezdem a 11. osztályt.

- Családjában korán megismerkedett a zenével, de hangszerként miért épp a zongorát választotta?

- Nem szándékosan választottam, csak egy szintetizátorunk volt otthon, ezen gyakran játszogattam, és négy éves koromban anyukám észrevette, hogy nem csak hülyeségeket játszom, és akkor egy ismerősünket kérte meg, hogy tanítson. Már fél év után átmentem egy zeneiskolai tanároz, és ott kezdődtek el a komolyabb tanulmányaim.

- Legszívesebben milyen zenét játszik?

- Ez teljesen az alkalomtól és a hangulatomtól függ. Néha olyan a hangulatom, hogy amit általában utálok, azt éppen szívesen játszom. Leginkább a romantikus zenét kedvelem, például Rachmaninov és Liszt műveit. A klasszikus darabokhoz talán még nem vagyok elég érett.

- Az utóbbi időben milyen jelentősebb zongoraversenyeken vett részt, illetve milyen koncerteket adott?

- Budapestre 2009-ben jöttem át Brünnből (Brno, Csehország), kellett hozzá két év, hogy valahogyan újra összeszedjem magam. Ez szerintem sikerült is, így tavaly (2011) megnyertem Litvániában a Kaunas Sonorum Nemzetközi Zongoraversenyt, és decemberben nagy örömömre a Békéscsabai Országos Zongoraverseny nagy díját vehettem át. Barátaimmal koncerteztünk Brünnben, Békéscsabán, az idén áprilisában pedig a konzervatórium szimfonikus zenekarával adtam elő Budapesten Beethoven c-moll zongoraversenyének első tételét.

- Érdekelnek a családi körülményei is. Anyanyelvi szinten beszél magyarul. Családja hogyan került Brünnbe? Családjában milyen nyelven beszélnek?

- Anyukám cseh, apukám Kassán végezte a középiskolát, egyetemre Brünnben vették fel, és szüleim egy zenekarban ott ismerkedtek össze. Amikor három testvéremmel kicsik voltunk, anyu mindig csehül, apu pedig magyarul beszélt velünk. Most már otthon kizárólag csak csehül beszélünk, mert a magyar nyelvet Budapesten eleget használom.

- Szabadidejében leginkább milyen zenét hallgat?

- Szabadidőmben nem mindig hallgatok zenét, mivel a nap többségében egyébként is azzal foglalkozom. Ettől függetlenül majd minden este szól valamilyen zene, általában filmzenéket kedvelem, de közel áll hozzám a könnyűzene, sőt ezen belül a rap is. Ezek számomra olyan stílusok, ahol tényleg keresni kell, hogy jó számot találjak.

- Önről ismert, hogy érdeklődik a repülés és a repülőgépek iránt. Miért tartja ezeket vonzónak?

- Úgy érzem, ezek egyre jobban érdekelnek. Akit a repülők egyszer mélyebben megérintettek, az már nem tud szabadulni tőlük. Most éppen a légi közlekedés üzleti ágával foglalkozom. Az iskolában nemrég előadtam, hogy a budapesti repteret miként kellene továbbfejleszteni. Jelenleg egy ökologikus légitársaság üzleti modelljén dolgozom.

- Békés városában korábban adott-e már koncertet?

- Még nem, de már többen mondták, milyen jó ott a közönség, szóval már nagyon várom a premiert!

- Öt év múlva, 22 évesen hogyan képzeli el az életét?

- Akkor egy világhírű zenei egyetemen szeretnék tanulni, lehet az például Juliard Iskola New Yorkban, Curtis Zeneművészeti Intézet Philadelphiában vagy Moszkvai Konzervatórium. Közben szeretnék sokat utazni és koncertezni.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!