Tanévzáró a Hepp Tagiskolában


Megjelent: 2012 Június 17. ( Vasárnap ) 19:59
Módosítva: 2012 Június 17. ( Vasárnap ) 21:57
86 kitűnő tanuló vett át könyvjutalmat

2012. június 17-én tanévzáró ünnepséget tartottak a Hepp Ferenc Tagiskolában.

Deákné Domonkos Julianna tagiskola vezető köszöntötte a gyerekeket és szüleiket, valamint azokat a személyiségeket, akik megtisztelték rendezvényünket: Kis Esztert, a Békési Kistérségi Iskola igazgatóját, Farkas Lászlóné és Takács Jánosné nyugalmazott igazgatókat, Nagy Károlyné nyugdíjba készülő gazdasági igazgatóhelyettesünket. Tagintézmény vezetőnk megemlékezett iskolánk tavasszal elhunyt nyugalmazott igazgatójáról, Laborczy Aladárnéról.

A köszöntő után a tagiskola éves munkájáról szóló értékelés következett.

Könyvjutalmat vehetett át az a 86 tanuló, aki kitűnő tanulmányi eredményt ért el, míg a jeles tanulókat oklevéllel jutalmaztuk.

A 4. osztályos tanulók négy éves kiemelkedő munkájukért szintén könyvjutalmakat vehettek át. Oklevéllel ismerte el iskolánk vezetése azoknak a 4. osztályos szülőknek a munkáját, akik négy éven keresztül aktívan tevékenykedtek iskolánkért.

Igazgatónőnk köszönetet mondott mindazoknak az intézményeknek, vállalkozóknak és magánszemélyeknek, akik valamilyen módon támogatták iskolánkat.

A tanév végi és a nyári szünetre vonatkozó tudnivalókat, intelmeket és jó tanácsokat iskolánk tagintézmény vezető helyettese, Hegedűsné Kocsis Ildikó ismertette a tanulókkal, majd a 2011-2012-es tanév zárása után minden tanulónknak és dolgozóknak pihentető nyári szünidőt kívánt.

Az seményről a HeppStúdió készített fényképeket, amelyekből most válogatást adunk közre.

Tételek: 101 - 119 / 119 (6 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!