Színjátszás a fenntartási időszakban.


Megjelent: 2012 Június 25. ( Hétfő ) 15:28
Módosítva: 2012 Június 26. ( Kedd ) 11:53
Egység és jól működő, színvonalas csapatmunka jellemezte a színjátszó stúdió munkáját

Heti foglalkozás keretén belül, képesek azt az egységet biztosítani, amelyik egy jól működő csoport munkájához kell. Itt arra gondolok, hogy a beszédtechnikai, különböző csoportos gyakorlatokat, a siker az eredmény érdekében - többször, önállóan szervezett találkozásokkal gyakorolták.

Az igényességet próbálták fokozni, amely például a március 15-i városi rendezvény keretén belüli műsorban a közönség számára maximálisan megfelelt. Szép, egységes, jó műsort adtak elő.

Nagy lehetőséget kaptak azzal a felkéréssel is, amelyiket a békéscsabai Jókai Színház szervezett. Az Ádámok és Évák ünnepe címmel. Az ember tragédiáját dolgozta fel 14 csoport, minden színt más. Sorsolással a békési csapat a VII. Konstantinápoly színt kapta. Mentorunk Seregi Zoltán rendező lett.

A feladat az volt, hogy a színt kihúzva 12 percben, önállóan rendezzék meg a gyerekek.

A szereposztásnál kérhettek segítséget és néhány próbán ott volt a mentorunk, aki az elejétől kezdve dicsérte fegyelmezett hozzáállásukat, tehetségüket.

A kemény, gyakran késő estébe húzódó próbáknak meg lett az eredménye. 2012. április 25-27 között egy nyilvános főpróbával és két "rendes" Jókai Színház színpadán, nagyelőadással igen nagy sikert aratott az előadásuk. A Lucifert alakító Szeverényi Balázst kiemelték, megjutalmazták. Azt is elmondhatom, hogy az egész csoport fegyelmezettségét, koncentráló képességét dicsérték a színházban is. Balázs továbbtanulása biztosított lett ezáltal. Felvételi nélkül bekerült a színi tanházba. Minden álma, hogy színészettel foglalkozzon. Reméljük elindul ezen az úton.

Nagy öröm és megpróbáltatás volt számukra egy igazi színpadon megfelelni. Állóképességük, fegyelmezettségük, megbízhatóságuk az elmúlt időszakban megerősödött. A csapat számára nagyon fontos a folytatás, a további kihívás!

Köszönjük a lehetőséget és reméljük a későbbiekben is a fejlődésről, haladásról számolhatok be.

(A tevékenység a TÁMOP 3.2.11/10-1-2010-0055-ös számú pályázati projekt keretén belül valósult meg, annak első éves fenntartási időszakában.)

Írta: Pocsaji Ildikó, a stúdió vezetője


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!