Több mint 170 -en eveznek majd egy hajóban!


A hat éve megrendezésre kerülő túrák közül ez lesz eddig a legnagyobb létszámú csapat!

A szombaton reggel induló Egy Hajóban Evezünk vízitúra mára országos hírnevűvé nőtte ki magát – tudtuk meg Kálmán Tibor szervezőtől, Békés Város sportreferensétől.

Az ide alkalomra nem csak a környező településekről, hanem az ország több nagyvárosából is érkeztek jelentkezők és természetesen részt vesz majd ismét Wichmann Tamás olimpiai, világ és Európa bajnok kenus, és Izsó Gábor polgármester is a túrán.

A túra június 30-án a gyulai tűsgáttól indul, a dánfoki kishajó kikötőbe érkezik, majd vasárnap reggel indul tovább Köröstarcsára, az ottani kikötőbe.

A Békés Mátrix természetesen ott lesz a szombati befutásnál és vasárnap el is kísérjük a csapatot Köröstarcsára.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!