A magyar kolbász fővárosa: Békéscsaba


A Csabai Kolbászfesztivál® idén október 19-22 között immáron 16. alkalommal teremt nagyszerű találkozási, szórakozási lehetőséget a kolbász hazai és határon túli kedvelőinek!

Ennek az élő hagyományokra épülő, sokféle kínálatot felvonultató programnak Békéscsaba, mint a magyar kolbász fővárosa, örömmel és nagy összefogással kíván jó házigazdája lenni.

Ehhez alakítottuk ki a színes programot, hogy legyen mindenkinek kedvére való elfoglaltság, enni-inni való, művészeti, vagy szórakoztató élmény, és az otthon maradottaknak hazavihető kolbászos vásárfia!

Felsorolni is nehéz, de lesznek versenyek, ahol kolbászkészítésben sok száz csapat mérheti össze tudását, ügyességét, iskolásként, nyugdíjasként, vagy éppen a szombati 500 csapatos versenyen, illetve a vasárnapi, csabai hentesekre emlékező Krajcsó Pál emlékprogramon. Ha valaki barátja vagy elismert készítője a töltött káposztának, jöjjön a vasárnapi szabadtéri, bográcsban készülő finomság versenyére, amit finom illat és csodálatos ízek és hangulat kísér.

Sokak ismerkednek majd a disznóvágás sokféle hagyományával! Bemutatja a csabai hagyományokat a Csabai Kolbászklub, de lesz morva és szerb disznóvágás is, és mivel ebben az évben Mezőberény a díszvendég, ők a szlovák és német disznótorok élményét hozzák el.

Megismerkedhetnek Mezőberény néptáncos és népzenei hagyományaival, a legnépszerűbb együttesek esti programjai pedig igazi csemegét kínálnak. Itt lesz a Magna Cum Laude, Budapest Bar, Kerekes Band, a Gringo Sztár zenekar Geszti Péterrel, a 3+2 zenekar Temerinből, Hacsek és Sajó, Abrakazabra, Lajkó Félix és Piramis párbaj, a Molnár Dixieland Band Malek Andreával, és a Quimby. De nálunk találkoznak a legkiválóbb határon túli magyar prímások is, így Pál István Szalonna, Lakatos Róbert, Doór Róbert, Ürmös Sándor, Mester László.

Aki eljön a kolbász fővárosába, Békéscsabára 2012. október 19-22. között, élvezheti a város vendégszeretetét, sokféle kolbászt, disznótoros ételt kóstolhat. Tíz vendéglő kínálja a hagyományos, csabai, ízes portékáját, és többtucat kistermelő és üzem kínálja a legjobb kolbászokat. Jól csúszik ehhez a 40 kiváló magyar pincészetből származó fehér, vörös, és rosé bor, de kóstolhatják a legjobb magyar pálinkákat is.

A fesztivál része a nagyszabású élelmiszer-ipari és turisztikai kiállítás, ahol mindenki beszerezheti különleges méteres, másfél méteres füstölt vastagkolbászt! De van népművészeti – és kirakodóvásár is!

Megismerhetik a város és vidéke kulturális és építészeti hagyományát és kiváló wellness fürdőit, lovaglási és vadászati lehetőségeit. Érdemes megnézni a Munkácsy gyűjteményt, az Egyesült Államokból Békéscsabára visszakerült eredeti Kossuth levelet, az evangélikus templomokat, vagy a Szlovák Tájházat.

Ez a fesztivál nemzetközi találkozója a sertéstenyésztőknek, a kolbászkészítőknek, és mindenkinek, aki szereti is kolbászt!

A csabai kolbásznak híres a neve, mert minden csabainak benne a szíve

Csabai Rendezvényszervező Kulturális Szolgáltató Kft.

5600 Békéscsaba, Lázár utca 20. fsz. 10.

Tel/Fax: 36/66/449-725

www.csabaikolbaszfesztival.hu

info@csabaikolbaszfesztival.hu

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!