Őszi Bál a Heppben


Megjelent: 2012 November 5. ( Hétfő ) 15:30
Módosítva: 2021 Szeptember 23. ( Csütörtök ) 12:30
Emlékezetes volt a Hepp Ferenc Iskola Jótékonysági bálja

Szomorú, esős szombati nap estéjén, október 27-én a Dr. Hepp Ferenc Intézményegység gyönyörűen feldíszített tornatermébe több száz vendég igyekezett. Ők az immár 7. őszi jótékonysági bálunk vendégei, akiket a vendéglátó dolgozók, pedagógusok, intézményvezetők egy-egy pohár pezsgővel köszöntöttek.
18 óra után vette kezdetét a hivatalos műsor az iskola majorett csoportjának bemutatójával. Az induló zenéjét az Alapfokú Művészeti Iskola fúvószenekara szolgáltatta, a zenekart Bagoly László dirigálta.
Az est műsorvezetője, Ráczné Erdei Krisztina tanárnő beszélt a jótékonysági bálok hagyományairól, és a bál céljairól. Izsó Borbála szavalata után megismertük, hogy az eddigi bálok bevételéből milyen iskolai célok kerültek megvalósításra.

Ezután jótékonysági bálunk fővédnöke, iskolánk névadójának fia, Dr. Hepp Ferenc kapott szót. Beszédében kiemelte a tehetséggondozás fontosságát és azt, hogy ennek a fontos tevékenységnek az anyagi hátterét már az ő édesapja idején is gyakran báli bevételekből finanszírozták. Ajándékul édesapja idejéből származó korabeli báli meghívót adományozott iskolánk igazgatónőjének.

A beszédet a Linea Aerobic Klub lendületes bemutatója követte. A csoportban iskolánk diákjai is táncoltak.

Kis Eszter, a Kistérségi iskola igazgatónője köszöntötte a megjelent vendégeket, köztük:
Izsó Gábor urat, Békés város polgármesterét,
Harkáné Hepp Juditot és Dr. Hepp Ferencet, iskolánk névadójának gyermekeit és családtagjaikat,
Pálmai Tamás alpolgármester urat,
Mucsi András képviselő urat, a Békés Megyei Közgyűlés elnökét,
Rácz Attila önkormányzati képviselőt,
Békés város képviselőtestületének jelenlevő tagjait.
Ladányi Zoltán urat, a Békési Rendőrkapitányság vezetőjét,
Balogh Krisztián urat, a Békés Városi Roma Önkormányzat vezetőjét,
Kálmán Tibor sportreferens urat,
Pankotai Gábor világbajnokunkat.

Kis Eszter kiemelte, hogy idei jótékonysági bálunkat a >Szülők, nevelők a tehetséges gyermekekért< gondolat jegyében rendezzük. Jótékonysági bálunk bevételét tehát a tehetséges gyermekek fejlesztésére, versenyeztetésére, jutalmazására, jutalomkirándulások szervezésére, tehetségfejlesztő programok lebonyolítására szeretnénk fordítani.

Ekkor a 3.c osztályosok fellépése következett: Rúzsa Magdi dalára mutattak be táncos produkciót, melyet Vidáné Endrődy Ildikó, Gyurovits Katalin és Fejes Istvánné tanítottak be.

Mivel egyéb irányú elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen rendezvényünkön, Erdős Norbert országgyűlési képviselő üzenetét a bálozókhoz, Rácz Attila, a Fidesz békési elnöke olvasta fel.

Végül Intézményegység vezetőnk, Dieákné Domonkos Júlia, a Kistérségi Iskola igazgatóhelyettese szólalt fel, aki szeretettel köszönte meg a vendégek részvételét bálunkon, majd felkérte Izsó Gábor polgármester urat a pezsgős koccintás előtti pohárköszöntő elmondására.

A 2011-ben jórészt iskolánk tanulóiból szerveződött MAMSZI (Madzagos Amatőr Színpad) csoportja Christina Aquilera: Express című dalára tervezett koreográfiáját táncolta, melyet Perei Ágnes tanított be.

Az est jó hangulatáról az Antovszki zenekar gondoskodott.
Az elő- és főételből álló, körettel és desszerttel szervírozott vacsoráról a Bagoly Vendéglő dolgozói gondoskodtak.
A vacsora elfogyasztása után kezdetét vette a tánc, a vidám bálozás, melyet csak 24 órakor szakított meg a Fregolina klub táncosainak profi bemutatója. A Macskák című musical Éjfél című dalára Kenyeres Csaba készített koreográfiát.

Az éjfél után tartott tombolasorsoláson sok és főleg nagyon értékes ajándékot lehetett nyerni. Ezeket rendezvényünk támogatói adományozták.

(Király Gyula - HeppStúdió)


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


bál hepp bál