Refi Színi – Suli, avagy idén is lesz Ádámok és Évák ünnepe


Az "Ádámok és Évák Ünnepe" elnevezésű középiskolai program tavaszi sikerén felbuzdulva a Békéscsabai Jókai Színház úgy döntött, hogy ebben az évben is megszervezi azt.

Az idei téma a Biblia. Az Ószövetségből és az Újszövetségből választott történeteket kell majd színpadra állítania a csoportoknak, de annyiban nehezebb lesz a feladat, mint "Az ember tragédiája esetében", hogy a társulatoknak maguknak kell megszövegezniük a jeleneteket.

Ez az apropó hívta életre a Szegedi Kis István Református Gimnáziumban a Refi Színi – Sulit, amely októberben közel 30 tanulóval, meg is kezdte alkotó munkáját. Három pedagógus segíti a diákokat, Petneházi Eszter, Földesi Magdolna és Arató Tamás. Képeink az első, ismerkedő foglalkozásokon készültek!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!