EZ TÖRTÉNT BÉKÉSEN 2012-ben! I .rész


Megjelent: 2012 December 30. ( Vasárnap ) 14:44
Módosítva: 2013 Március 9. ( Szombat ) 13:36
Mi történt városunkban 2012-ben? Összeszedtük a legfontosabb történéseket! Első negyedév:

Január

Hetedik alkalommal rendezte meg hagyományos újévi koncertet a
Kecskeméti Gábor Kulturális Központ és a békési önkormányzat.


Egyebek mellett 10 ezer 850 járdalapot készítettek, 1200 méteren
fektettek le zárt csatornát és 13 ezer méteren tartották rendben a
csapadékárkokat, illetve ástak ki árkot tavaly a békési közmunkások -
tudatta az önkormányzat.


Európai uniós pályázati források segítségével, 200 millió forintos
ráfordítással újítaná fel és bővítené az Ótemető utcai óvoda épületét
a békési önkormányzat -- tájékoztatott lapunknak Izsó Gábor
polgármester.

Folyamatosan készültek a békési Fregolina Társastánc Klub tanulói
félévi bemutatójukra.

Kilencedik helyezést ért el a Református Általános Iskolák Országos
Angol Nyelvi Versenyén a békési Szegedi Kis István Gimnázium és
Általános Iskola csapata, melynek tagja Molnár Alexandra és Rusznyák
Laura volt.


Ötvenhat pár kötött házasságot tavaly Békésen - derült ki az előző
esztendőt összegző adatokból.

A 40 éve grafikusművészként dolgozó Kállai Júlia munkáiból nyílt
kiállítás a közelmúltban a kulturális központban. A tárlatot Sápiné
Turcsányi Ildikó nyitotta meg.


Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkára
és Szőcs Géza kulturális államtitkár a Magyar Kultúra Napja alkalmából
adott át elismeréseket a fővárosi Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díjjal tüntették ki Kocsor Imréné békési
kosárfonót, a Népművészet Mesterét. A megyéből Minősített
Közművelődési Intézmény címben részesült más intézmények mellett a
Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai
Központ; a Békéscsabai Kulturális Központ.


-- Annak ellenére, hogy milyen nehéz időszak áll mögöttünk, a helyiek
összefogása tavaly is számos sikert hozott Békés számára --
hangsúlyozta dr. Pálmai Tamás alpolgármester azon az újévi fogadáson,
ahol a város legnagyobb adófizetőit, vállalkozóit, illetve a helyi
intézmények vezetőit köszöntötték.

A magyar kultúra napját ünnepelték. Békésen felépett a Magyar Állami
Népi Együttes, az Adomány-díjat az OTP Bank vehette át.

Megjelent Mucsi Andrásnak, a békési Szegedi Kis István Református
Gimnázium tanárának Történelmi áttekintés című, bővített kötete.

Befejeződött a békési imahét. Az egyhetes programsorozaton sok százan
vettek részt.


Tavaly tovább emelkedett a békési inkubátorház kihasználtsága. A
vállalkozói centrum irodahelyiségeinek 86,48, műhelyeinek 58,28, míg
raktárainak száz százalékban volt bérlője tavaly év végén - derült ki
egy újabb, az előző évet összegző adatsorból.

Játékos sportvetélkedő megyei fordulóját rendezték a békési Dr. Hepp
tagiskola tornatermében. A csapatok közül a házigazdák bizonyultak a
legjobbnak, s jutottak tovább a területi fordulóba.


Mintegy 330 érdeklődő részvételével rendezték meg a Keresztény
Értelmiségiek Szövetsége békési szervezetének tizedik jótékonysági
bálját. A nagy sikerű programon fellépett Kékkovács Mara, a Budapesti
Operettszínház Európa szerte elismert békési születésű művésze, Tarján
Pál operaénekes, a Belencéres Táncegyüttes és a Békés Megyei Kürt
Kvartett. A talpalávalót a budapesti Backflash Show Band szolgáltatta.

Békésen időről-időre feltűnnek olyan házaló ügynökök vagy alapítvány
nevében gyűjtést rendező szervezetek, melynek tagjai a helyi
önkormányzatra hivatkoznak tevékenységük során. A polgármesteri
hivatalban a közelmúltban több lakossági bejelentést is kaptak arról,
hogy ismét az önkormányzat nevét felhasználva házalnak a településen -
tette közzé az önkormányzat.

A várható hideg időjárás miatt felhívásban fordult a lakossághoz a
békési szociális szolgáltató központ: a fűtetlen lakásukban, nehezen
mozgó, többnyire egyedül élő idős emberek, valamint az utcán fekvő,
esetleg alvó, mozdulatlan vagy remegő, feltételezhetően ittas emberek
a legveszélyeztetettebbek. Kérték, hogy aki ilyet észlel, jelezze
náluk.

Február

Ismét látogatható Békésen a jégpálya, miután a napokban feltöltötték a
Fáy utcai parkoló területét -- tudatta Izsó Gábor polgármester.


Cigány Módszertani és Kutató Központot avattak Békésen.

Kecskeméti Gábor Emléknapot tartottak Békésen, amelyen jelen volt
Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója.

Mintegy hatvan százalékkal nőttek 2010-hez képest 2011-ben Békés
idegenforgalmi adóbevételei -- derült ki a képviselő-testület ülésén.

Mintegy 500 millió forintos ráfordítással, 2014 februárjáig elkészül a
békési szennyvíztisztító-telep korszerűsítése -- jelentette be a
projekttel kapcsolatos sajtótájékoztatón Izsó Gábor.

Mintegy hétszáz felhasználóhoz jutott el 2011 év végéig a Békés Kártya
-- tudtuk meg Koszecz Sándortól, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ
igazgatójától.

A nagy hideg beállta és a havazások óta kiemelt szolgálatot látnak el
a polgárőrség tagjai Békés megyében -- nyilatkozta lapunknak Gyarmati
Sándor.


Sorozatbetörőket fogtak el a a békési rendőrök.

Elkezdődött a Palmetta Zenekar új klipjének forgatása Békéscsabán. A
dallamos folkmetált játszó formáció ezúttal a Hajladozik nádszál
című magyar népdalt dolgozta fel.

A békési állatvédők mentették meg azt a fiatal foxi kutyát, melyet
ismeretlen vagy ismeretlenek Békésen, a Rózsa temető végén egy sír
kerítéséhez kötöztek olyan barbár módon, hogy az állat mozdulni sem
tudott, sőt, még a fejét sem tudta se felemelni, se lehajtani.

Első körben tárgyalt Békés idei költségvetésről a városi képviselő-testület.


Két megyei, egy békési és békéscsabai áldozata volt annak a
balesetnek, amely Mezőtúr és Törökszentmiklós között történt.

A február elsejétől hatályos önkormányzati rendelet alapján a Békésen
egybekelni készülő párok a polgármesteri hivatal díszudvarán is
házasságot köthetnek, térítés ellenében.

A szabadon felhasználható, tanítás nélküli munkanapkeretből pótol a
fagyszünet miatt elmaradt hétből négy tanítási napot a Békési
Kistérségi Iskola. Szombati napokat nem vesznek igénybe a rendkívüli
időjárás miatt elrendelt pauza miatt - közölte az iskola vezetése.

Csaknem száz gyermek részvételével -- a város mind a négy általános
iskolájában -- zajlott ezekben a hónapokban a békési
Bringasuli-program.

Március


A békési Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ
üzemelteti tovább tavasztól a Körösmenti Kishajó Kikötőt -- döntött a
helyi képviselő-testület.

Több vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható az a
férfi, akit vett őrizetbe a Békési Rendőrkapitányság. A 67 éves
helybéli férfi a gyanú szerint korábban több helyről lopott
kerékpárokat. Miután elfogták, lopás vétség elkövetésének megalapozott
gyanúja miatt vették őrizetbe.

Óvodások télűző sportnapját rendezték a közelmúltban a békési
sportcsarnokban. A programon számtalan érdekesség várta a gyermeket.


Tízezerrel növekedett a békési uszoda vendégforgalma 2011-ben az egy
évvel korábbihoz képest -- tudta meg lapunk Izsó Gábor polgármestertől.

Kétmillió forintból újítják fel a Békés-dánfoki Üdülőközpont
vizesblokkját -- tudtuk meg Izsó Gábor polgármestertől.

A Vasas Szövetség Békési Gépgyártó Városi Nyugdíjas Tagozata
megtartotta beszámoló taggyűlését és nőnapi ünnepségét a Békési
Nyugdíjasházban.

A békési Szegedi Kis István gimnázium második alkalommal képviselte a
várost a békéscsabai Körösök Völgye Látogatóközpont által meghirdetett
Zöldülj! Fordulj! ökotudatos vetélkedőn. Az iskola Albert Beáta
Melinda, Hegyi Kriszta, Kis Bettina és Pap Zsuzsanna alkotta csapata
megosztva az első helyet szerezte meg.


-- Tehetségponttá vált a közelmúltban a Békési Kistérségi Iskola
valamennyi tagintézménye, így a székhelyintézmény, a Dr. Hepp Ferenc
Tagiskola, a Tarhosi Tagiskola, az Alapfokú művészeti Iskola, de az
elismerés érinti a pedagógiai szakszolgálat munkáját is -- tudtuk meg
Kis Esztertől.

Idén Szegfű Mihályné nyugalmazott szakasszisztens és dr. H. Kovács
Eszter nyugalmazott fogorvos, tisztifőorvos vehette át a Keresztény
Értelmiségeik Szövetsége (KÉSZ) békési szervezete által alapított és a
helyi önkormányzat által is támogatott Sursum corda (Emeljük fel
szívünket) elnevezésű díjat.


Megyei fuvolaversenyt rendezték a Békési Kistérségi Iskola Alapfokú
Művészeti Iskolájában.

Megtartotta ülését a békési civil tanács a Civil Szervezetek Házában.
A tanács az ülésen elkészítette javaslatát az önkormányzat civil
szervezetek támogatására kiírt pályázatára.

A békési Bóbita óvoda több mint 210 millió forintos fejlesztésére és
bővítésére nyújt be pályázatot az önkormányzat -- döntött csütörtökön a
békési képviselő-testület.

FORRÁSOK: Békés Mátrix.hu, MTI, BEOL.hu, Békés Város Önkormányzata, Békés Tv


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!