Vendégek a Refi Színi – Suliban


A Békés Megyei Jókai Színház kezdeményezésére szervezett, „Ádámok és Évák Ünnepe” elnevezésű középiskolai program felhívására, a Szegedi Kis István Református Gimnáziumban is társulat alakult.

A Bibliából kell egy történetet idén áprilisra, színpadra állítaniuk. A 15 iskola, 15 társulata, saját jelenetét bemutatva válik majd egy nagy, színpadi előadás részévé.

A Refi Színi – Suli életében az októberi megalakulás után elkezdődött az érdemi munka, amelynek novemberben Kovács Dániel igazgató úr is részesévé vált.

A csapat a foglalkozáson közösen megalkotta a történet szereplőinek jellemrajzát, és jeleneteket dramatizáltak, amely által a diákok megmutathatták improvizációs képességeiket.

A hónap vége új vendéget hozott "a színre", Dr. Merő Béla színész - rendező személyében, aki a színházban, mint mentoruk fogadta a fiatalokat. A diákok megismerhették általa a program helyszínét, és betekintést nyerhettek a kulisszák mögé.

A társulat a téli szünet előtti hetekben az elkészült szövegkönyv egy-egy részletéből való felkészülés alapján, válogatón vett részt, melynek eredményeképpen a szerepek végre "gazdára" találtak.

A színészpalánták januárban ismét visszatérnek a színházba, hogy a többi 14 társulattal együtt egy nagy, össznépi olvasópróbán vegyenek részt a Vigadóban.

(A tevékenység a TÁMOP 3.2.11/10-1-2010-0055-ös számú pályázati projekt fenntartási időszakában valósult meg.)

Arató Tamás, Földesi Magdolna, Petneházi Eszter

Tételek: 21 - 40 / 43 (3 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!