Karácsony a Református Oviban


Az adventi várakozás idején minden csoportban az óvónénik és gyerekek közös díszeikkel, adventi koszorúval meghitté, hangulatossá varázsolták a csoportszobákat, az egész óvodát. Valljuk, hogy az igazi Karácsony otthon a családban történjék ezért az oviban csak ráhangolódunk , készülődünk.

Tavaly évtől most már hagyománnyá válik óvodánkban, hogy adventben ellátogatunk a református templomunkba. Ez ebben az évben is megvalósult: megtekinthettük az egyszerű épület nagyságát, szépségét. Az úr asztala köré letelepedve esperes úr a bibliából a napkeleti bölcsek látogatásának történetét mondta el nekünk, illetve a gyerekek is csatlakoztak az ismert történet magyarázatához. Meghallgathattuk az orgona szép hangját majd Jani bácsi segítségével közösen is énekeltünk karácsonyi énekeket.

Karácsony előtti hét szerdáján összegyűltünk a Csicsergő csoportban ahol egy közös kis Karácsonyi ünnepségünk kerekedett. Az óvónénik szép karácsonyi énekével kezdődött ez a délelőtt, majd megnézhettünk a Szásszorszép csoportosok előadásában egy Betlehemes Jelenetet. Csodaszép és meghitt hangulatot varázsoltunk a közös énekléssel , amikor is Jani bácsi segítségével tanult karácsonyi dalokat énekeltünk. Ezek a pillanatok után pedig a gyerekek birtokba vehették az ovi közös új játékait a zsibongóban. Egy kis játék után minden csoport elvonult a kis helyére és a csoportszobákban ünnepi asztalnál elfogyaszthattuk az ebédet.

Nálunk a Manócska csoportban is szépen megterítettük felnőttek az asztalokat és az adventi koszorú 4. gyertyájának meggyújtása után következett az ünnepi ebéd. A csoportszobába lépve a gyerekek felfedezhették a mi csoportunkban is "jártak az angyalok" , új játékokkal bővült a csoportunk. Az ebéd után ezeket az új játékokat kipróbáltuk és nagyon jó dolog volt hogy ezen az ünnepi napon nem aludtunk. A nagy játék után érkeztek az anyukák, apukák. akiket meglepetéssel vártunk.:kis ajándékot és képeslapot is készítettünk a számukra.

A téli szünet előtti napokban pedig a játéké volt a főszerep.

Tételek: 1 - 20 / 57 (3 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!