Barkász Sándor kapta meg idén a megyei Adomány díjat


Barkász Sándor, a Békés Drén Kft. tulajdonosa vehette át idén Békés megye Adomány díját, melyet a kultúra és a közművelődés területén végzett kiemelkedő mecénási tevékenységért ítél oda minden évben a Békés Megyei Önkormányzat.

A díj átadására minden évben a Himnusz megírására és végleges letisztázására emlékezve, a Magyar Kultúra Napja alkalmából kerül sor, valamely település ünnepi rendezvényéhez kapcsolódva. Idén Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központ ünnepélyes átadása adott méltó környezetet az Adomány díj átadásának.

Barkász Sándor évek óta segíti a megyében megszervezett nagy kulturális események megvalósítását csakúgy, mint az egyéni, helyi tehetségek megmutatkozását. Hitvallása szerint: "ha valaki megteheti … lelki, erkölcsi kötelessége, hogy a rászorulton, a gyengén segítsen." Minden évben támogatja a Csuta Nemzetközi Művésztelep megvalósítását, segíti az országosan elismert Belenczéres Táncegyüttes munkáját, több kulturális tevékenységgel foglalkozó egyesületet is rendszeres támogat, köztük a Békés Megyei Népművészeti Egyesületet is. 2011-ben alapította meg és fejleszti azóta is a Dél-Alföldi Talentum Akadémiát, melynek célja, hogy a stratégiai gondolkodásmóddal született fiatalokat kiválassza és jövőképet adjon nekik, hogy tehetségüket Békés megyében kamatoztassák a társadalom hasznára.

Farkas Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében elmondta, hogy talán azok az egykori művészek, mint Kölcsey Ferenc a Himnusz szerzője sem alkothattak volna maradandót, ha nincsenek olyan mecénások, akik felkarolják, segítik őket. Az elismerés ráirányítja a figyelmet a mecenatúra fontosságára, nem véletlen tehát, hogy maga a díj is egy-egy képzőművész alkotása, idén Virág Éva békéscsabai festőművésznő festményét vehette át a díjazott.

A Békés Drén Kft.-t vezető Barkász Sándor ezzel olyan mecénási sorhoz csatlakozott, mint 2007-ben Pákh Imre műgyűjtő, a Szemimpex Kiadó és Rázga József karnagy, 2008-ban a VOSZ Békés megyei szervezete és a Népújság Kft., 2009-ben a Bora Kft., 2010-ben a Budapest Bank Békéscsabai Bankműveleti Központja, 2011-ben a Paksi Atomerőmű Zrt. és 2012-ben az OTP Bank Nyrt.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!