BVSZSZK - Közösségi Pszichiátriai Ellátás Békésen.


A pszichiátriai betegek speciális szükségleteit ismerte fel 2005-ben a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ, amikor elindította a Közösségi Pszichiátriai Ellátását, akkor még csupán Békés városra vonatkoztatva. 2006 végén a megnövekedett igényre reagálva további öt település került be a szolgáltatásba.

2012. január 1. óta már 9 településen (Békés, Mezőberény, Kamut, Murony, Csárdaszállás, Köröstarcsa, Bélmegyer, Tarhos, Doboz) biztosítjuk az ellátást a lakosság számára.

A szolgáltatás kiterjed a pszichiátriai problémákkal küzdő felnőtt korú emberekre, akik szakorvosi véleménnyel rendelkeznek, betegségük ambuláns szakellátás mellett egyensúlyban tartható, és akik életvitelükben, valamint szociális helyzetük javításában önként igényelnek segítséget.

Az ellátás célja, a betegségből adódó károsodás, pszicho-szociális fogyatékosság okozta hátrányok leküzdése, annak érdekében, hogy pszichiátriai betegek elérjék a közösségi működés optimális szintjét.

A közösségi ellátás további célja, hogy az általa gondozott pszichiátriai betegek integrált és teljes jogú tagjai maradjanak a társadalomnak, az egészségügyi intézményi ellátást minél később vegyék igénybe, illetve re-integrálódjanak a közösségbe.

A szolgáltatásokat az ellátott otthonában, lakókörnyezetében, illetve igény szerint esetleg az intézményben, az ellátott személyes céljaira és egyéni szükségleteire alapozva, gondozási terv alapján, személyesen biztosítjuk, vagy közvetítéssel, szervezéssel, tanácsadással segítjük az azokhoz való hozzájutást.

Segítséget nyújtunk az egészségi- és pszichés állapot javításában, a meglévő képességeik és készségeik megtartásában, illetve fejlesztésében, az önellátási kézség fejlesztésében, kommunikáció-fejlesztésben. A mindennapi életükben adódó konfliktusok feloldásában, a szociális- és mentális gondozásukban, az egészségügyi és nappali ellátásokhoz való hozzájutásukban segítjük a hozzánk fordulókat.

Programjaink irányelve a meglévő készségek fenntartása, illetve a hiányzóak fejlesztése.

Hétfőnként csoportos foglalkozás keretében találkozunk az ellátottakkal, ahol oldott hangulatban, egy csésze kávé, vagy tea mellett számolunk be egymásnak élményeinkről, tapasztalatainkról. Közösségi programjaink során a megye településein teszünk kirándulást.

A Film klub alkalmain pedig a megtekintett filmben látottakról beszélgetünk, megosztjuk egymással gondolatainkat.

A szolgáltatás nyújtása során együttműködünk a Békés Városi Pszichiátriai Gondozóval és a gyulai Pándy Kálmán Kórház Pszichiátriai Osztályával.

A szolgáltatás igénybevétele önkéntes és térítésmentes. Az ellátást kezdeményező pszichiáter szakorvos javaslata alapján az ellátást igénylő kérelmére történik.

A szolgálatnál jelentkezni lehet személyesen, telefonon, levélben, vagy email-en és a szolgálat munkatársa előzetes egyeztetés után személyesen keresi fel az ellátásra váró beteget.

Érdeklődni lehet: Fazekas Ágnesnél

Békés, Jantyik u. 1. v. Békés, Kossuth u. 11. alatt munkaidőben

Tel: 66/414-840 v 66/411-850


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!