Bemutatkoznak a leendő elsős tanító nénik (IV. rész)


2013/2014 1.c Ladányi Anita osztályfőnök, Patakiné Hanczár Mónika osztálytanító

Ladányi Anita osztályfőnök

2005-ben végeztem a szarvasi Tessedik Sámuel Főiskola Pedagógia Főiskolai Kar tanító szakán. A főiskolán ének – zene műveltség területet választottam, mellyel az éneket hatodik osztályos korig taníthatom. A főiskola elvégzése után, 2005. szeptemberében kezdtem iskolánkban dolgozni; 2005 – 2008 – ig napközis nevelőként, majd 2008-ban osztályfőnök lettem. Az általános iskolába lépés minden gyermek és szülő számára izgalmakkal teli időszak. Fontosnak tartom az óvodából iskolába való átmenet biztosítását, az új környezetbe való könnyed beilleszkedést. Ezt nagyban elősegíti az is, hogy a tantermünk a Petőfi u. 6. alatt található, és ebben az épületben csak két általános iskolai osztály tanul, egy "önálló" kis közösséget alkotva. 2010-ben elvégeztem a Kompetencia Fejlesztés Kooperaítv Tanulás Alkalmazásával tanfolyamot. Az ott szerzett ismeretek kiegészítést adnak a differenciált óraszervezéshez, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy a tanulók képességeikhez mért feladatokat kapjanak, s ez által érjenek el sikereket. Az oktatás – nevelés folyamatában a sikerélményhez való jutáshoz elengedhetetlennek tartom a következetességet illetve a szülőkkel való folyamatos kapcsolattartást, együttműködést. Iskolaotthonos formában fogunk dolgozni,a matematika, környezetismeret, testnevelés és technika tantárgyakat fogom tanítani. Nagy szeretettel várom a leendő első osztályos gyermekeket.

Patakiné Hanczár Mónika osztálytanító

1995. szeptemberétől egy évig a Karacs Teréz Általános Iskolában dolgoztam napközis nevelőként, majd a Német László Középiskolai Kollégiumban nevelőtanári feladatokat láttam el. Eközben elkezdtem a Kőrösi Csoma Sándor Tanítóképző Főiskolát, ahol 1999-ben tanítói diplomát szereztem ének- zene műveltségi területtel. Utolsó éves főiskolásként a békési Zeneiskola felkérésére furulyát és szolfézst tanítottam a tarhosi Általános Iskolában. Diplomaszerzésem évében kezdtem el dolgozni iskolánkban. Először felső-, majd alsó tagozaton voltam napközis nevelő. Emellett a felsőbb évfolyamokon ének – zene oktatóként tevékenykedtem. Két évig az énekkart is vezettem. 2007. szeptemberében osztályt kaptam, így megismerkedtem az osztályfőnöki teendőkkel is. A leendő első osztályunkban a magyart, ének – zenét és a rajz tantárgyakat fogom tanítani. Munkám során fontosnak tartom a szeretetteljes légkör kialakítását, ugyanakkor a következetességet és a fegyelmezettséget, a szülőkkel való jó kapcsolat kialakítását. Arra törekszem, hogy tudásom legjavát adjam, ezzel segítve a kis tanítványaimat abban, hogy megkapják azt a biztos alapot, melyre építhetnek a további tanulmányaik során. Nagy várakozással nézek a tanévkezdés elé, mivel most már anyukaként leszek tanító. Bízom benne, hogy a saját otthon szerzett szülői tapasztalataimat is kamatoztatni tudom.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!