Felhívás Iskoláknak!


Iskolai csapatok jelentkezését várják a Csabai Kolbászfesztivál gyúróversenyére! A nevezés ingyenes, cél a hagyományőrzés!

A csabai disznótorok hiteles, tudós leírását adó Dedinszky Gyula evangélikus lelkész szerint ennek az ünnepszámba menő családi eseménynek mindig aktív és örömteli résztvevői voltak a gyerekek. A hajnali kelés, a perzselés fényei, majd a disznó bontása, a kedvenc étkek készítése, és persze közben a kóstolás lehetősége ott tartotta és bevonta a munkába a gyerekeket. Ma már, még Békéscsabán is csak a családok töredéke vállalkozhat erre a nagy szervezést és tudást igénylő munkára, így a felnövekvő generáció ezzel az életre szóló élménnyel lehet, hogy soha nem találkozik.

A Csabai Kolbászfesztivál szervezői a kezdetektől arra törekedtek, hogy sok gyermek- és szórakoztató programokat, aktivitást igénylő versenyeket, vagy éppen gasztronómiai bemutatókat szervezzenek.

Voltak már ifjúsági és gyermek kolbásztöltő versenyek, helyi specialitások készítését bemutató ételkészítések és kóstolók, főző- és terítési versenyek, valamint nagyapák és unokák közös kolbászkészítő alkalmai is. Mindig rendeztünk játszóházat, volt, közlekedési, meg hulladékgazdálkodási vetélkedő, 2012-ben pedig a Csodák Palotája programját hoztuk el a gyerekeknek.

Most arra készülünk, hogy az Önök segítségével még teljesebbé és folyamatossá tegyük a gyerekek ismeretszerzését, gyakorlati tapasztalatát a disznóvágás, kolbászkészítés, és a többi disznótoros étel elkészítésében. Úgy gondoljuk, hogy ez a város hagyománya, értékes kincs, amit fontos tovább adnunk, megőriznünk.

Javaslataink, lehetőségek a 2013. évi fesztiválon, október 24.-én csütörtökön.

A csütörtöki napot teljes mértékben ifjúsági programokkal szeretnénk megtölteni. Ismét el szeretnénk hozni a Csodák Palotáját, a csütörtöki és pénteki napra. Ebben is kérnénk a pedagógusok segítségét, hogy biztosítsanak erre a napra lehetőséget az osztályoknak, hogy kijöhessenek a Fesztiválra és ismerkedhessenek a gyerekek a hagyományokkal és a szórakoztató programokban is részt vehessenek.

A Csabai Kolbászfesztivál®

Diák - kolbászkészítő programját (Nagyapák- Unokák Kolbászkészítő versenyét) hirdeti az alábbi feltételekkel

Minden iskolából 5 db 5 fős jelentkező csapatot várunk, akiknek a feltételeket ingyenesen biztosítjuk!

  • Az induló 5 fős csapatok feladata, hogy a helyszínen átvett 5 kg kolbászhúsból sütni való kolbászt készítsenek nagypapák, nagymamák, természetesen pedagógusok segítségét kérve.
  • A rendezők biztosítják a gyúráshoz az asztalt, a kolbászhúst –amit a regisztrációs lappal vehetnek át a helyszínen- és a töltéshez szükséges belet.
  • A versenyzőknek kötény –, ill. sapka, vagy kendő használata kötelező. ( lehet jelmezben is)
  • A csapatok hozzák a hagyományos kézi darálót, a töltő gépet –, a fűszereket és a munkálatokhoz szükséges eszközöket (kés, műanyag vágódeszka stb.). ( Időseknél azért még szinte minden háztartásban található)
  • A verseny időpontja: 2013. október 24. /csütörtök/ 10 óra
  • Helyszíne: Békéscsaba, Városi Sportcsarnok mellett felállított sátrak egyikében
  • Időtartama: maximum 2 óra.

A részvételnek feltétele a versenyzés!

Versenyben részt vevő csapatoknak egy darab 30 cm-es kolbászt kell leadni a zsűrizéshez, a húsátvételi helyen a láda visszaadásával együtt. A többi a csapat tulajdonát képezi, és igény szerint a rendezvényszervezőség megsütteti. A zsűri értékeli a dekorációt, a megjelenést, a kolbászkészítés folyamatát, a nyerskolbász esztétikai megjelenését, a megsütött kolbász ízét, állagát stb. A szervezők a csapatok nyers kolbászait azonos konyhai körülmények között süttetik meg, és a verseny díjazottjai e csapatok közül kerülnek ki. Különdíjat, vagy 1-1 csapatnak közvetlenül felajánlott díjat mások is kaphatnak.

A nevezési díj ingyenes! Az iskolai regisztrációban 5 diák és legalább 1 felnőtt, hagyományt átadó nagymama, nagypapa természetesen pedagógus részvétele szükséges (kísérők többen is jöhetnek egy-egy csapathoz)

A hús átvételekor 3.000.-Ft letéti díjat kell fizetni a húsos ládáért, melyet a verseny végén, a leadás után a csapat visszakap.

A verseny díjai: (A készpénzt a gyerekek az iskolával közösen használhatják fel !)

I. 2013 aranyérmes diák kolbászkészítő díj + 50.000.-Ft

II. 2013 ezüstérmes diák kolbászkészítő díj + 40.000.- Ft

III. 2013 bronzérmes diák kolbászkészítő díj + 30.000.- FT

Különdíjak: Különböző felajánlott díjak

Információs telefon és fax: 66/449-725;

Hégelyné Győrfi Ilona (20 9888-717)

Lupsán Angéla ( 30/9427-655)

E-mail cím: info@csabaikolbaszfesztival.hu

A jelentkezési lap letölthető a www.csabaikolbaszfesztival.hu internet címről.

Békéscsaba, 2013. február 10.

Csabai Rendezvényszervező Kft.

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!