Országos Matematika Versenyen a SZKIRG diákjai


Debrecenben képviselték iskolánkat a "kis" matematikusok

Iskolánk csapata részt vett a Református Iskolák Országos Matematika Versenyén, amelyet minden évben Debrecenben rendeznek.

A 475 éves Református Kollégiumban huszonegyedszer rendezték meg a versenyt, amelyen 19 iskola képviseltette magát. Rendszeresen részt veszünk csapatunkkal a versenyen, amely két részből áll, egyéni és csapatversenyből. Mindkét versenyben a középmezőnyben végeztünk, ami nagy eredmény, mert együtt versenyzik, aki 3-4-5 órában tanulja a matematikát.

Nemcsak a versenyen van a hangsúly, hanem hasonló érdeklődésű diákoknak és tanároknak is találkozási lehetőség.

Amíg a diákok versenyeztek, addig a tanárok megismerkedtek Gallilei körzőjének használatával, illetve megnézték a Déri Múzeum új kiállításait. Munkácsy Mihály Trilógiáját "fényvezetéssel" egybekötött ismertetéssel csodálhattuk meg.

Papné Somlyai Csilla

kísérő tanár

A képen Szilágyi Attila (12/b), Németi Gábor (12/a), Mucsi Róbert (8.a) ,Bimbó Enikő (10/a), Király László (7.b) és Kállai Tímea (9/b) láthatók.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!