Szép eredményekkel büszkélkedhet az Alapfokú Művészeti.


Az idei tavasz újabb szép eredményeket hozott az Alapfokú Művészeti Iskola hangszeres növendékei és tanárai számára

Az elmúlt időszakban iskolánk növendékei két megyei és egy országos verseny területi válogatóján vettek részt.

A hagyományosan háromévenként, megrendezésre kerülő két megyei versenyen a környék legjobb zongorista és hegedűs tanulói mérték össze hangszeres tudásukat és felkészültségüket, melyeknek a békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola adott otthont. A résztvevők a megye számos alapfokú művészeti iskolájából érkeztek. Mindkét alkalommal háromtagú országos szaktekintélyű művésztanárokból álló szakmai zsűri értékelte az elhangzott produkciókat. A résztvevőknek egy szabadon választott és egy kötelező művet kellett előadniuk, különböző korcsoportokban.

Az első erőpróba a 2013. február 22-i megyei zongoraverseny volt, ahol kilenc zongoristánkból öten hoztak el díjat. Szuromi Zsuzsanna és Hegyi Kriszta I. helyezést, míg Román Ágoston, Bucsi Anita és Knapcsek Brigitta különdíjat kaptak. Józsa Vendel, Durkó Judit Eszter, Csatári Gabriella Napsugár Duma Lilla növendékeink is szépen szerepeltek. A gyerekeket felkészítették: Bereczki Julianna, Kovács Gabriella és Andódyné Németh Andrea. Utóbbi két pedagógus kiérdemelte a legjobb felkészítő tanárnak járó különdíjat.

A második megyei versenyre 2013. március 13-án került sor, ahol Lisztes Grétát - hegedű szakos növendékünket -, a zsűri III. helyezéssel jutalmazta. Gréta felkészítő tanára Bohus Andrásné volt, zongorán kísérte: Kovács Gabriella.

2013. március 2-án megrendezésre került VIII. Országos Czidra László Furulyaverseny szegedi, három megyét átölelő (Békés-, Csongrád-, és Bács-Kiskun megye), területi válogatóján két növendékünk indult. Szoros, kiélezett versenyben Orbán Eszter két különdíjat kapott, Durkó Bertalan Tamás pedig továbbjutott a legjobbak közé, a budapesti döntőbe. A versenyre felkészítette őket Demjén Gábor, zongorakísérőjük Bereczki Julianna volt.

Nem véletlen a sok szép eredmény, hiszen a város zenei öröksége - Tarhosi Énekiskola, majd a Békés-tarhosi Zenei Napok - különleges és szinte egyedülálló kincs a békésiek életében: köldökzsinórként köt minket a kultúra, a muzsika legmagasabb régióihoz.

A versenyek résztvevőinek és a felkészítő tanároknak szeretettel gratulálunk!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!