150 millióból korszerűsödhet a békési hajléktalanszállás


Több mint százötven millió forint uniós támogatásról szóló döntésről értesült a napokban a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ.

Az intézmény bentlakásos intézményeinek korszerűsítésére nyújtotta be pályázatát még tavaly májusban. A döntéshozók pozitív döntése értelmében a városban működő Hajléktalan Szálló mind az öt telephelyén igénybe vehető szolgáltatásainak mennyiségi és minőségi fejlesztése valósul meg a közeljövőben. A Hajlék a Házban elnevezésű projekt támogatási intenzitása száz százalékos, így a 151.543.520 forintos vissza nem térítendő forrás nem igényel önerőt az önkormányzat költségvetéséből.

A hajléktalan ellátás Békés városban közel húsz éves múltra tekint vissza. A Békési Kistérségben csak a békési szociális központ biztosít hajléktalanok számára átmeneti szállás lehetőséget mely ötven férőhelyes. A szállók kihasználtsága közel száz százalékos volt, meglévő öt telephely mindegyikének kapacitása túlterhelt. Az intézmény működésre kapott bevételeiből megoldott a szolgáltatás folyamatos biztosítása, azonban fejlesztésre pályázati forrás bevonása nélkül gondolni sem tudtunk. – mondta el lapunknak Kádasné Öreg Julianna igazgató.

Tervek szerint többek között sor kerül a telephelyen a nyílászárók cseréje, hő és vízszigetelésre, fűtés és elektromos hálózat korszerűsítésére, teljes belső burkolatok cseréjére, festése, valamint a kor szellemének megfelelő, teljes körű akadálymentesítésre is. A pályázat lehetővé teszi a szállók berendezése és info-kommunikációs fejlesztése érdekében az eszközbeszerzést valamint a feladatellátásban részvevő kollégák kompetenciájának fejlesztését és továbbképzését.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!