Tótka teljesítménye: Kovács Gábor edző értékel


Megjelent: 2013 Május 17. ( Péntek ) 11:53
Módosítva: 2014 November 18. ( Kedd ) 17:41
Az elmúlt hétvégén rendezték a szegedi Maty-éren a kajak – kenusok első világkupáját. Csaknem világbajnoki mezőny gyűlt össze, sőt néhány futam simán megütötte a világbajnoki színvonalat.

Tótka Sándor A magyar válogatottat képviselte K-1 200 méteren. Ez kajak sportban az egyik leglátványosabb olimpiai versenyszám. Ennek megfelelően bomba mezőny gyűlt össze, olimpiai, világ és európa bajnokok álltak rajthoz.

Mivel Sanyi még nagyon fiatal, ez az első éve a felnőtt mezőnyben, Storcz Botond Szövetségi kapitány tisztes helytállást várt tőle.

Ennek megfelelően Tótka Sándor megnyerte az előfutamot, majd a középfutamból a második helyet megszerezve került be a döntőbe. Ezzel már teljesítette az elvárásokat. A döntőben azonban miden várakozást felül múlva a szenzációs negyedik helyet szerezte meg. A vert mezőnyben találtuk az olimpiai hatodik helyett Dudás Miklóst valamint a sportág több nagy nevét is. Ez azt jelenti, hogy Kovács Gábor edző versenyzője pillanatnyilag Magyarország leggyorsabb kajakosa. Az eredmény értékét növeli, hogy előtte csak London Olimpiai bajnoka Edward Mckeever, a világbajnoki címvédő Piotr Siemionovski, valamint a szintén olimpiai résztvevő "tavaszi menő" Cesar De Cesare végzett. Sanyi a dobogóról 16 század másodperccel maradt le.

Ez az eredmény bizakodásra ad okot a jövőre nézve. Reméljük, hogy előbb utóbb nemcsak az ifjúságiak, hanem a felnőttek között sem talál legyőzőre.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!