Miért jó a 4 rétegű Podiart talpbetét? 3. rész


Háromrészes cikksorozatunk szerzője Jeszenszky Attila, a Levendula Patika szakgyógyszerésze és tulajdonosa, a gondoskodo.hu főszerkesztője és üzemeltetője.
A cukorbeteg talpbetét jellemzői: a talpbetét kialakításánál fő szempont a szövődmények kialakulásának a megelőzése illetve elkerülése. A legfelső réteg egy szagelnyelő, bolyhos textil réteg, ami magába szívja az izzadságot, valamint meggátolja azt, hogy a talp bőre csúszkáljon a felületen. Ugyanis ez a csúszkálás sokszor bőr alatti bevérzésekhez, majd fekélyképződéshez vezethet. A következő egy aktív szenes réteg, melynek célja a szagtalanítás és a fertőtlenítés. Ez alatt található a rezgéscsillapító és tehermentesítő Poron réteg. Ezen a rétegen a leginkább nyomott és ez által a legnagyobb veszélynek kitett 1. és 5-ös MP ízület alatt még tehermentesítő lyukat is képeznek a fokozott védelem érdekében. A cukorbeteg betétbe emelést nem szabad elhelyezni, de célszerű valamilyen módon a lábat stabilizálni. Erre a célra helyeztek a sarkak alá egy stabilizáló modult, hogy a láb és a boka befelé dőlési hajlamát csökkentsük. Végül a betét cipővel érintkező alapja egy rugalmas, de csúszásgátló tulajdonságú réteg, ami biztosítja a betét stabil helyzetét a cipőben. Fontos megemlíteni, hogy a cukorbeteg lábbal való foglalkozás mind szakmai, mid jogi téren komoly kihívás és igen kényes feladat. A Podiart Kft által kialakított talpbetét megfelel a nemzetközi előírásoknak, mind kialakításában, mind anyagfelhasználásában. Ha a cukorbeteg a fent említettekben alkalmazott talpbetétet viseli, jó eséllyel kerüli el a cukorbeteg láb félelmetes szövődményeit.

A cukorbeteg talpbetét jellemzői:

a talpbetét kialakításánál fő szempont a szövődmények kialakulásának a megelőzése illetve elkerülése. A legfelső réteg egy szagelnyelő, bolyhos textil réteg, ami magába szívja az izzadságot, valamint meggátolja azt, hogy a talp bőre csúszkáljon a felületen.

Ugyanis ez a csúszkálás sokszor bőr alatti bevérzésekhez, majd fekélyképződéshez vezethet.

A következő egy aktív szenes réteg, melynek célja a szagtalanítás és a fertőtlenítés. Ez alatt található a rezgéscsillapító és tehermentesítő Poron réteg. Ezen a rétegen a leginkább nyomott és ez által a legnagyobb veszélynek kitett 1. és 5-ös MP ízület alatt még tehermentesítő lyukat is képeznek a fokozott védelem érdekében.

A cukorbeteg betétbe emelést nem szabad elhelyezni, de célszerű valamilyen módon a lábat stabilizálni. Erre a célra helyeztek a sarkak alá egy stabilizáló modult, hogy a láb és a boka befelé dőlési hajlamát csökkentsük. Végül a betét cipővel érintkező alapja egy rugalmas, de csúszásgátló tulajdonságú réteg, ami biztosítja a betét stabil helyzetét a cipőben.

Fontos megemlíteni, hogy a cukorbeteg lábbal való foglalkozás mind szakmai, mid jogi téren komoly kihívás és igen kényes feladat.

A Podiart Kft által kialakított talpbetét megfelel a nemzetközi előírásoknak, mind kialakításában, mind anyagfelhasználásában. Ha a cukorbeteg a fent említettekben alkalmazott talpbetétet viseli, jó eséllyel kerüli el a cukorbeteg láb félelmetes szövődményeit.

A KORÁBBI RÉSZEK ITT OLVASHATÓAK:

1. rész TALPBETÉT CUKORBETEGEKNEK A LEVENDULA PATIKÁBAN

2. rész MIÉRT KELL A CUKORBETEGEKNEK JOBBAN FIGYELNIÜK A LÁBUKRA?

www.gondoskodo.hu


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!