Kovács Gábor békési kajak edző sikerei!


Megjelent: 2013 Május 31. ( Péntek ) 12:04
Módosítva: 2014 November 18. ( Kedd ) 17:41
Tótka Sándor a hétvégi Európa bajnoki válogatóversenyen, immár felnőttek között két számban is győzött: egyes és párosban, de mivel az EB – n egy napon lesz a mindkét futam, csak az egyik számban indulhat!

Másodszor is bebizonyította, hogy Magyarország leggyorsabb kajakosa. Gábornak több versenyzője is szerepel nemzetközi versenyen. A hétvégi válogató alapján Kovács László kijutott az Universiadera “ egyetemi olimpia “ Várhatóan több számban is rajthoz állhat. ( . Minden idők legnagyobb és legjobban megrendezett Universiadéja várható a nyár folyamán Oroszországban, több mint 13.500 sportolóval, kísérővel, edzővel (12.000 versenyző). 1500 újságíró, 20.000 önkéntes, 27 sportág és vadonatúj sportlétesítmények: 45 új vagy felújított létesítmény áll majd a résztvevők rendelkezésére. Ez Kazany, a 27. Nyári Universiade helyszíne. Az olimpia után a második legnagyobb multi-sport világeseményen a magyarok várhatóan 160 sportolóval indulnak. Az Universiádén kb. 150-160 nemzet részvételére lehet számítani.) Két lány versenyzője Lövei Kitti és Lövei Fanni ifjúsági maraton európa bajnokságon indul, ami 2 hét múlva Villa de Verdeben ( Portugáliában ) lesz! Gábor nem csak Sanyiból tudta kihozni a maximumot, hanem a többi versenyzővel is egyre nagyobb sikereket ér el! Munkáját a szövetségben is elismerik, Magyarország egyik legjobb kajak edzőjeként tartják számon. Képen szereplők: Lövei Fanni, Kovács László, Kovács Gábor, Tótka Sándor, Lövei Kitti


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!