Hét millió forintból tovább szépül a békési Városháza


A közeljövőben három millió forintos pályázati támogatással tovább folytatódik a békési Városháza rekonstrukciója.

Az önkormányzat összesen három ütemben kívánja az impozáns épületet felújítani, amiből már két ütem az elmúlt években megvalósult. A beruházás első részeként még 2008-ban tetőfelújítását, a másodikban, tavaly ősszel a lábazat-felújítását végezték el az épületen. Elképzelések szerint a harmadik ütemben a homlokzat teljes felújítása, a vakolat javítása, festése és a párkányok helyreállítása valósul majd meg.

A kivitelezéshez és a Városháza rekonstrukciójának folytatásához a városnak négy millió forint önerőt kell biztosítania a költségvetéséből. A békési Városháza 1902-ben épült eklektikus stílusban. Ma már műemlék és nemes arányaival, díszes homlokzatával hívja fel magára a figyelmet.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!