A 461. tanévnyitó a Szegediben!


Helyszin: Református templom
2013. szeptember 1-én Kovács Dániel az általa vezetett intézmény helyzetét értékelte és mutatta be a jelen levőknek. Az alábbiakban ezt olvashatják, teljes terjedelemben.

Nagytiszteletű Esperes Úr! Presbitérium! Békési Református Gyülekezet!

Polgármester Úr! Képviselő Urak! Intézményvezetők!

Kedves Pedagógus és Segítő Munkatársak! Szülők és Tanuló Ifjúság!

Kedves Vendégeink!

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

· 12 gimnáziumi,

· 17 alsó- és 16 felső tagozatos, összesen 33 általános iskolai osztállyal,

· 4 óvodai csoporttal,

· mindösszesen 49 osztályban illetve foglalkozási csoportban,

· kerekítve 1120 gyermekkel és 130 pedagógussal,

megkezdi 461. tanévét a 2013/2014-es tanévben.

A létszámadatok többszörösen is hálaadásra, alázatra és elkötelezett nekifeszülésre indítanak.

Egyrészt pusztán a mennyiségi áldás miatt, másrészt azért, mert intézményünk tanulólétszáma kiállta a mögöttünk lévő két integrációs esztendő erőpróbáját: ha egy-egy gyermeket valamilyen bizonytalanságérzet miatt kiírattak tőlünk a nyáron, szinte órákon belül átiratkoztak hozzánk más gyermekek. Különös adalék a szülői bizalom megnyilatkozására iskolánk iránt: szemben azzal, hogy 85 kis elsős iratkozott be hozzánk a beiskolázás időszakában, szeptember elsején 93 elsőosztályosunk kezdi meg tanulmányait az alsó tagozaton.

Illesse köszönet a Szülőket a töretlen bizalomért iskolánk iránt. Bizalmukat megszolgáljuk az egyre szilárdabb alapokon álló, saját arcát a nagyiskolává integrálódás után is megtaláló intézmény jelentős erőtartalékainak a mozgósításával és egyesítésével.

Örömmel jelentem a Tanévnyitó Ünnepély résztvevőinek: oktatási intézményünk a 2011-ben csatlakozott intézményekkel szervezetében és működésében homogén egy-intézménnyé vált.

A közös tanári-nevelői kar a közös feladatellátás céljai szerint áramlik napi munkája során az egy-intézmény telephelyei között. Az általános iskolai felső tagozatos tanuló ifjúság – függetlenül attól, hogy a megelőző tanévben melyik telephelyen volt a tanterme – együttesen birtokba veheti az iskolabútoraiban, nyílászáróiban, fűtési rendszerében felújított Szánthó Albert utcai telephelyünket, és várhatja az órákra megszokott régi osztályfőnökeit és tanárait. Itt köszönöm meg Békés Város Önkormányzatának, személyesen Izsó Gábor Polgármester Úrnak és a Fenntartó Egyházközségnek, személy szerint Katona Gyula Esperes Úrnak a meghozott áldozatot.

Örömmel jelentem, hogy gimnáziumi oktatásunk a mai naptól kezdve új képzési kínálattal bővült: megkezdi tanulmányait a gimnázium 9. évfolyamán az első köznevelési sportosztályunk Vámos László tanár úr osztályfőnök vezetésével.

Angol- és német nyelvű idegen nyelvoktatásunkat gazdagítják új külföldi kapcsolataink. Lipták György angol szakos kollégánk a következő tanévben az Amerikai Egyesült Államokban tanít, ahonnan angol anyanyelvű kolléganőnk érkezett az induló tanévre iskolánkba, hogy anyanyelvi szintű társalgási- és más típusú nyelvórákon fejlessze tanulóink nyelvtudását. Még ebben a hónapban megérkezik intézményünkbe Németországból a német anyanyelvű segítő tanár, ugyanezzel a feladatkörrel.

Intézményünk immár készen áll arra, hogy teljes figyelmével a belső tartalmi munka minőségére, a református egyházi iskola sajátos arculatának tisztaságára koncentráljon a következő tanévben, és napi működését hozzá igazítsa az új köznevelési törvény jogszabályaihoz. Ezzel kapcsolatban két alapvető törvényi változást kívánok ismertetni a szülőkkel és a tanuló ifjúsággal:

1. Az induló tanév kezdetétől a pedagógusoknak a megtartott óráik időtartamán túl még négy órát kötelező jelleggel bent kell tölteniük az intézményben, és ezt az időt a gyermekek ismereteinek bővítésére, nevelésére, és egyéb, az oktatás-neveléssel kapcsolatos tevékenységre kell fordítaniuk.

2. Az általános iskola alsó- és felső tagozatában tanuló gyermekeket a törvény arra kötelezi, hogy minden nap 16 óráig az iskolában tartózkodjanak; ez idő alatt az iskola köteles megszervezni számukra a pedagógusok jelenlétében történő hasznos ismeretszerző és nevelési szempontú elfoglaltságot. Nevelőtestületünk határozata szerint szeptember hónapban még az eddig megszokott napközis rendszer tölti be ezt a szerepet. Ez idő alatt részletesen kidolgozzuk a törvény által országosan előírt úgynevezett "egész napos iskola" feltételrendszerét. A szülők feszesen szabályozott adminisztratív intézkedési keretben – eseti vagy állandó időpontokra rögzített rendszerben – kikérhetik a gyermekeiket a délutáni foglalkozásokról.

Összegezve: az intézmény alapokmányaiban törvényesen dokumentálva lezárult iskolánkban a nagyiskolává integrálódás két éves időszaka a velejáró navigációs technikák okozta bizonytalanságérzetekkel együtt. Egyidejűleg a mai naptól életbe lépnek az új köznevelési törvény jogszabályai, amelyekre helyi integrációs feladataink mellett felkészültünk.

Bízunk Isten alkalmassá tevő, vezető, munkánkat gyümölcsöztető szeretetében, a fenntartó gyülekezet és a presbitérium eddig is megtapasztalt gondoskodásában, munkatársaink szakmai és emberi tartásában, a szülők további hűségében és bizalmában, tanulóifjúságunk jólneveltségében és szorgalmában.

A békési Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium alapítása utáni 461., az újraindulása utáni 21., 2013/2014-es tanévét megnyitom.

Tételek: 41 - 60 / 103 (6 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!