Viszeresség esetén ajánlott az életmódváltás!


Cikkünk szerzője Jeszenszky Attila, a Levendula Patika szakgyógyszerésze, a gondoskodo.hu és az immunspecialista.hu főszerkesztője!

Azok, akik visszerességgel küzdenek, tudják: ez nem csak azt jelenti, hogy nyáron félénkebben viselik a rövidnadrágot, vagy a fürdőruhát. Ezzel a betegséggel ugyanis együtt jár az is, hogy az ember kénytelen változtatni az életvitelén, hogy elkerülhesse az állandó fájdalmakat, illetve azt, hogy az állapota tovább romoljon.

Hogy miből áll ez az életmódváltás? Ha az embernél visszértágulatok alakulnak ki, akkor vannak olyan mozgásformák, amiket ajánlott végezni és vannak olyanok, amiket kerülni érdemes. Ennek oka a lábra, a visszerekre és az azokat körülvevő izmokra gyakorolt hatásukban rejlik. Míg egyes mozgásformák segítenek abban, hogy javuljon a keringésünk, és megfelelően tornáztatják az érintett végtagot, addig mások akár ronthatnak is a helyzeten.
Milyen mozgásformákat érdemes végezni visszértágulatok esetén?
Visszeresség esetén azok a mozgásformák ajánlottak, amelyek elősegítik a vér visszaáramlását a lábakból a szív felé.

Ajánlott:
- séta (ez a leginkább javasolt mozgásforma), kerékpározás, úszásEzek a mozgásformák fejlesztik a vádli izomzatát anélkül, hogy komolyan megterhelnék a visszereket.

Nem ajánlott sportok:- súlyemelés, tenisz, squash, sí, foci, kézilabda, boksz, karate, judo, lovaglásEzek a sportok avisszérbillentyűk károsodásához, vagy az erek traumájához vezethetnek.

Sokan nem is gondolnánk, hogy a megfelelő étkezésnek, és a jól megválogatott ételek mennyire fontosak a probléma kezelésében.

Étkezési tanácsok:

Magas rosttartalmú növényi ételek fogyasztása, napi legalább 2liter folyadékbevitel javasolt a széklet rendezése céljából,mert a székrekedés okozta megnövekedett hasprés, nehezíti a visszerekben a vér áramlását. Ezen felül javasolt az úgynevezett flavonidokat, vagy más néven P vitamint tartalmazó élelmiszerek vagy patikai étrendkiegészítők fogyasztása is:Zöldségek, hagymafélék, fehérrépa, zeller, spenót, lencse.Gyümölcsök, magvak: eper, dió, szeder, bodza, alma.

Kerülni érdemes ilyenkor a hús-húsfélék, tej-tejtermékek és a finomított fehér lisztből (kenyér, tészta stb.) készült ételek fogyazstását!
...és még egy fontos dolog:

Ahhoz, hogy az elfogyasztott értékes tápanayagok be is tudjanak kerülni a szervezetünkbe, nagyon fontos a bélflóra megfelelő állapota, regenerálása.

Minden változás jó!

Jó egészséget

További hasznos cikkeket és információkat találhat a gondoskodo.hu és az immunspecialista.hu oldalakon!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!