1,62 milliárdos útfelújítási program indul Békés megyében


Elindul a nagyfelületű burkolatjavításokat tartalmazó országos útfelújítási program, mely összesen 33 milliárd Ft keretösszegből valósítja meg az országos közúthálózat 287 kritikus állapotú szakaszán a felújítási munkálatokat.- nyilatkozta Dankó Béla, Békés megyei útügyi biztos.

A burkolatjavítások országos szinten elsőrendű főutakat és ötszámjegyű bekötőutakat egyaránt érintenek, néhol csak néhány száz méteren, másutt akár tíz kilométeren is. Az adott helyszínen leghatékonyabban alkalmazható technológiai megoldással a rendbe tett szakaszok hosszú évekig biztosan megfelelő minőségben állnak majd a közlekedők rendelkezésére.

A következő hónapokban az országos közúthálózat 287 kritikus állapotú szakaszán, közel 530 kilométeren végeznek el engedélyhez nem kötött beavatkozásokat. A 33 milliárd forintos keretösszegű programban legkésőbb 2014 tavaszán befejeződnek a munkálatok.

Az útfelújítások a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által kiírt keretközbeszerzési eljárás keretén belül valósulhatnak meg.

A fő- és mellékúthálózaton szükséges beavatkozásokról a Magyar Közút állított össze tételes listát, amelyet a megyei útügyi biztosok által felmért helyi igények figyelembe vételével rangsoroltak. Az országosan rendelkezésre álló keretösszeget a megyei úthosszakkal arányosan osztották el.

A megyei útfelújítási program összeállításában törekedtem a helyi igények figyelembe vételére, valamint a legsürgetőbb és sok éve fennálló problémák orvosolására. Az 1,62 milliárd Ft-os keretösszeg természetesen nem elegendő az összes rossz állapotban lévő útszakasz rekonstrukciójára, azonban az utóbbi évek legnagyobb keretösszege, melyet idén végre a mellékúthálózat fejlesztésére fordíthatunk. - közölte a megyei biztos.

Letölthető dokumentumok

# Fájlnév Méret
1 lista_bekesmegye_burkolatjavitas 245.89KB

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!